Nagyvilág

A legnagyobb indiai esküvőszervező az azonos nemű párok felé nyit

fotó: Depositphotos

 

Indiában kicsit máshogy működik a házasság és az ismerkedés, mint Nyugaton. Ma is mindennaposnak számítanak az úgynevezett elrendezett házasságok, ahol a család választ életre szóló partnert – esetenként a gyerekük tudta nélkül, őt nem bevonva.

A kiválasztási folyamatban szerepet játszik a másik fél vallása, anyagi helyzete, iskolai végzettsége, de még az asztrológia is, ezeken túl pedig számtalan egyéb igény merülhet fel még. Ha pedig mindez nem lenne elég, magához az esküvőhöz olyan kötelezően elvárt szokások kapcsolódnak, hogy rendszerint a családok több éves teljes bevételét emészti fel egy-egy esküvő. (Az indiai esküvőszervezés rejtelmeibe vezet be az Egy halom lakodalom (Band Baaja Baaraat) című bollywoodi romantikus vígjáték is.)

A társadalmi státuszhoz illő párt korábban a nagynénik, nagybácsik, esetleg párközvetítéssel foglalkozó kis irodák intézték, aztán az internettel ez is megváltozott. Anupam Mittal 1997-ben alapította meg a házastárskereső szolgáltatását, a shaadi.com portált. (A shaadi szó jelentése: esküvő.) A piacán mára legnagyobbnak számító portál nemrég bejelentette, a jövő évtől az LMBTQ közösség felé is nyitnak, számol be róla a Business Insider.

 

A hindu esküvők hagyományos helyszíne, a mandap / fotó: Depositphotos

 

Mivel India egyik legismertebb vállalatáról van szó, máris megindult a találgatás, hogy a cég beszáll-e abba a jogi küzdelembe, amely az azonos nemű párok házasságát kívánja legalizálni.

Az ország legfelsőbb bírósága 2018-ban dekriminalizálta a homoszexualitást, azóta pedig sokan szeretnék elérni az egyenlő házasság bevezetést. Az azonos nemű párok nemhivatalos esküvőinek növekedése és egyes hírességek vagy cégek kiállása ellenére eddig nem történt jogi előrelépés, most azonban a shaadi.com részéről az LMBTQ-piacra történő belépési terv ismét felélénkítette a társadalmi párbeszédet. Jelenleg is legalább 8 beadvány van a legfelsőbb bíróság előtt az egyenlő házasság témájában.

A cég nagy reményeket fűz 2022-hez azzal, hogy bejelentésük szerint a közösséget célzó szolgáltatásokat és termékeket kívánnak bevezetni – a platform jövőre két új, eddig nem részletezett szolgáltatást is indít számukra. Mittal azt is közölte, hogy ők továbbra is a komoly, életre szóló kapcsolatokra fókuszálnak, és továbbra sem kívánnak belépni a randialkalmazások és a klasszikus ismerkedés piacára.

Egy olyan országban, ahol hagyományosan vagyonokat költenek az esküvőkre, logikus lépés, ha a helyi nagyvállalatok részesedni kívánnak az iparágból. Egy 2020-ban az Egyesült Államokban készült tanulmány szerint az egyenlő házasság 2015-ös legalizálása óta az azonos nemű párok esküvői 3,8 milliárd dollárral járultak hozzá a gazdasághoz.

 

 

Csodálatos fotókon egy leszbikus pakisztáni-indiai pár esküvője

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin