Kultúra

A legjobban várt őszi albumok

Véget ért a nyár, a nyári partihimnuszok pedig lassacskán elcsendesednek jó néhány hónapra – persze ez nem jelenti azt, hogy az év hátralévő részében zene nélkül maradnánk. Több kedvenc énekesünk és bandánk is ősszel jelentkezik új lemezzel, úgyhogy össze is gyűjtöttük nektek azokat az albumokat, amelyek megjelenését a legjobban várjuk. Mutatjuk a közeli jövő legnagyobb bombaslágereit!

Sigala: Brighter Days – megjelenés: szeptember 21.

 

 

Szinte hihetetlen, de igaz: Sigalának a Brighter Days még csak az első stúdióalbuma lesz, pedig nevét már több éve, egészen pontosan 2015 óta ismerjük. Az angol DJ legnagyobb sikereit a szigetországban érte el, de Lullaby című számát aligha kell bemutatni bárkinek is. A Brighter Days-re összesen 16 dal kerül fel, amelyek közül kilencet már ismerhetünk is, mivel az utóbbi években Sigala kislemezként már megmutatta őket a rajongóinak.

Cher: Dancing Queen – megjelenés: szeptember 28.

 

 

Tudtad, hogy Chernek már 25 stúdióalbuma jelent meg? Bizony, döbbenetes ez a szám. A legutolsó korongját 2013-ban adta ki Closer to the Truth címmel, amelyről az első kislemez, a Woman’s World az első helyig verekedte fel magát a dance zenék között. Az énekesnő a zenélés mellett a filmezés világába is belekóstolt: nemrégiben a Mamma Mia 2-ben szerepelt, ahol Meryl Streep édesanyját alakította. Az ABBA-dalokat feldolgozó film annyira bejött az énekesnőnek, hogy eldöntötte, készít egy albumot, amin csakis jól ismert ABBA-számok feldolgozásait rögzíti. Persze a végeredmény picit más lesz, mint amire gondolnánk, elvégre mégiscsak Cherről van szó, aki ért hozzá, hogyan lepje meg a rajongóit.

Jess Glynne: Always in Between – megjelenés: október 12.

 

 

Jess Glynne már otthonosan mozog Magyarországon. Két éve a debreceni Campus Fesztiválon lépett fel, idén pedig többek között a Szegedi Ifjúsági Napok headlinere volt. Bár az énekesnőt már régóta ismerjük, októberben megjelenő Always in Between című albuma még csak a második a sorban. Az új anyag előfutára, az első kislemezként megjelent I’ll Be There május elején jött ki, Angliában egészen a slágerlisták élére jutott. Az Always in Between számai valószínűleg hasonlóan fülbemászóak lesznek, mint az énekesnő előző CD-jén található slágerek. Ezt már csak azért is ki merjük jelenteni, mert Jess Glynne csodálatos hangja nem is képes rosszul szólni.

Rita Ora új albuma – megjelenés: 2018. november

 

 

Tény és való, Rita Ora nem szereti elsietni a dolgokat. A tavalyi Szigetes fellépését idén pótolta be a Balaton Soundon, és a régóta türelmetlenül várt CD-je sem jelent még meg. A fanok 2012, vagyis Ora első (és mindeddig egyetlen) albumának megjelenése óta várják a folytatást, reményeink szerint már nem sokáig. Rita ugyanis egy interjújában azt ígérte, hogy novemberben érkezik az új album, ami várhatóan nagyot fog szólni. Hogy mit várhatnak tőle a rajongók? „Könnyeket, szenvedélyt, szexet, és egy csipetnyi rock and rollt” – ígérte az énekesnő.

Akik csak megígérték, hogy még idén kiadják a legújabb albumukat

Madonna

A székhelyét Portugáliába áthelyező Madonna még tavaly tette azt a meggondolatlan kijelentést, hogy 2017-ben a családjának szenteli magát, 2018-ban azonban visszatér a zenei világba. Nos, mindeddig nem igazán örvendeztetett meg minket sok zenével, mindössze egy félresikerült beszéddel a VMA-n, amikor elvileg Aretha Franklinről kellett volna megemlékeznie, de ehelyett inkább saját magáról beszélt.

Bastille

Az már biztos, hogy a Bastille új albumának címe Doom Days lesz – a kérdés már csak az, mikor jelenik meg. Az együttes énekese, Dan Smith az egyik nyár végi koncertjük után azt nyilatkozta, hogy folyamatosan dolgoznak az új anyagon, és már csak azt kell kitalálniuk, mikor is adják ki. A fiúk az új albumot csak „apokaliptikus partilemezként” emlegették, amiből sejthetjük, hogy egy picit ismét változtattak a hangzásvilágukon.

Selena Gomez

Selena Gomez még a nyár elején nyilatkozott úgy, hogy az albuma már szinte kész, de még nem tudja, mikor kerül a boltok polcaira. Bár a megjelenés időpontja még nem ismeretes, Selena elárulta, hogy lesz rajta olyan dal is, amit egy énekesnővel együtt énekelt fel. Bizonyos pletykák szerint az énekesnő következő korongján már nem a Revivalön hallható mélabús, középtempójú számokhoz hasonló dalok lesznek: Gomez kisasszony ezúttal electro-pop albummal szándékozik a slágerlisták elejére törni.

 

Tegdes Péter

 

 

Hotel Sopron footer banner
Previous post

"Nincs esélyem? Akkor megpróbálom!" - Interjú a Mr Magnum első győztesével

Next post

Felcsapott popsztárnak a pornósztár