ÉletmódUtazás

A legfőbb LMBTQ rendezvények Németországban 2018-ban

Húsvéti bőrparádé, Európa legnagyobb melegfelvonulása és LMBTQ nap a vidámparkban. Németország szereti kimaxolni a szabadság ünneplését, ennek hála pedig számtalan különleges rendezvényen vehetünk részt nagyvárosaiban az év során. Ezek közül válogattuk ki a legfontosabbakat. Naptárokat elő!

 

 

Húsvéti Bőr és Fétish Hétvége, Berlin – március 28 – április 3.
Húsvét hétvégéjén Berlin minden évben a legmerészebb hely lesz a világon. Míg Magyarországon a fiúk spriccelnek és tojásokkal bohóckodnak, Németország fővárosában ekkor tartják a Berlini Bőr és Fétis találkozót, különböző programokkal és persze rengeteg bulival várva a látogatókat a Föld minden részéről. A hét csúcspontja a fétisparti a GOYA-ban és Mr. Leather Németország megválasztása. Na, ki a király?

CSD Duesseldorf, Düsseldorf – június 1–3.
Úgy tűnhet, hogy Düsseldorf meglehetősen korán tartja meg pride-ját, vagyis a Christopher Street Day-t, ám ez csalóka… A programok valójában már sokkal korábban, május 17-én elkezdődnek. Június 2-án és 3-án választják meg a Május királynőt (vagy királyt?), június 1–3. között pedig az egész Johannes-Rau-Platzon állni fog a bál. Az idei mottó a hangzatos “A világ mindannyiunké” mondat. Yaass!

 

 

Gay Pride Köln – július 6–8.
A kölni pride (melyet itt is Christopher Street Day-nek neveznek) évente több százezer férfit és nőt vonz szerte Európából. A klasszikus menetrend szerint a pride napjain péntekenként tartják meg az AIDS-segítő gálát, vasárnap pedig magát a felvonulást, míg az utcafesztivál egész hétvégén tart a belvárosban. És persze bulit sem lesz nehéz találni ezen a hétvégén.

Christopher Street Day, München – július 7–16.
Münchenben 2018-ban július 7–16. között tart a pride hete. Magát az utcai parádét július 15-én tartják, de ekkor kezdődik az utcabál is. A megannyi buli mellett a legkiemelkedőbb minden bizonnyal a Városházában tartott giga melegparti, amire már jó most megváltani jegyünket. A rendezvény a július 16-ai utcafesztiválban csúcsosodik ki.

 

 

Christopher Street Day, Stuttgart – július 13–29.
A stuttgarti Pride több, mint két hetet ölel fel, így biztosak lehetünk benne, hogy megannyi kulturális programmal készülnek a szervezők – és persze megannyi bulival a város különböző klubjaiban. Maga az utcafesztivál július 28-án kezdődik el, amit július 29-án maga a felvonulás követ.

Christopher Street Day, Frankfurt – július 20–22.
Frankfurtban a szokásos kulturális rendezvényeken, programokon és persze számtalan bulin felül van egy roppant érdekes program is: a legendás szombati magassarkús futóverseny. Még talán nem késő nevezni sem, gyakorolni pedig mindig lehet otthon is!

 

 

Stadtfest Berlin – július 21–22.
A 25 ezer négyzetméteren megtartott Stadfest Európa legnagyobb meleg és leszbikus pride rendezvénye, megannyi sporttal, filmmel és politikával foglalkozó programmal és rendezvénnyel. A bulizni vágyók öt helyszínen mulathatnak, köztük techno zenére a The Connectionben, a ’70-es és ’80-as évek slágereire a Disco Ballban vagy a Queer Media-ban, ahol leszbikus és meleg fellépők és dj-k szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

Gay Pride Week, Berlin – július 27–29.
Ha pedig nem volt elég a büszkeségből és Berlinből, a német fővárosban is megtartják a Christopher Street Day-t. Tavaly két felvonulás is volt, melyek a Brandenburgi kapunál végződtek. Szivárványt lengetni a Brandenburgi kapunál? Ez biztosan életre szóló élmény! És micsoda Instagram-poszt! #berlinpride

Hamburg Pride – július 27. – augusztus 5.
„Szabad utat a genderőrületnek!” – ezzel a szlogennel tartják idén a Christopher Street Day-t, vagyis a pride-ot Hamburgban. A számos LMBT témájú programot augusztus 5-én óriási felvonulás zárja.

 

 

Ledertreffen, Hamburg – augusztus 8–12.
Hamburgnak is megvan a maga hétvégéje a bőr- és fétisrajongóknak, számtalan vadabbnál vadabb bulival, melyek közül a legnagyobb mindig egy hajón kerül megrendezésre. Hiszen mégiscsak kikötővárosról beszélünk, nem? Fun fact: ez a világ legrégebb óta megtartott fétisrendezvénye.

Folsom, Berlin – szeptember 5–9.
Ezen a hétvégén minden a bőrről szól. 2018-ban szeptember 5. és 9. között rendezik meg a híres (vagy hírhedt?) San Francisco-i Folsom parti európai verzióját. Ilyenkor a fétis rajongói legjobb szerelésükben vonulnak ki az utcára – ám vigyázat, ez csak egy felvonulás, nyilvános helyen semmi malackodás. Ha pedig már malackodás… A rendezvény legnagyobb bulija a Pig and Perverts nevet viseli. Röff! Vagy Rough?

Fantasypride, Brühl – szeptember 8.
Melegek a vidámparkban? Nem, ez nem egy új Netflix-sorozat címe, sokkal inkább rövid összefoglalása a Fantasypride lényegének. A Kölnhöz közeli Brühl városának vidámparkjában, a Phantasialandben ezen a napon minden az LMBTQ közösségről szól: performanszok, show-k, programok és persze a legjobb lemezlovasok. Azért a bohócokkal vigyázz!

Hustlaball Berlin – október 19.
Berlin legnagyobb melegpornós rendezvénye. Valószínűleg ezzel mindent elmondtunk – óriási bulira számítsatok, ha úgy döntötök, hogy részt vesztek rajta.

 

 

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

 

CC header banner – 2019 júl
Previous post

A homofób amerikai alelnök büszke, hogy szülővárosa először rendez pride-ot

Next post

A melegek nem kerülnek pokolra, mert a pápa szerint a pokol nem létezik