Hírek

A járvány miatt könnyít az USA a melegek véradásán

Néhány nappal azután, hogy 15 amerikai szenátor közös levélben sürgette az USA egészségügyi vezetését, hogy vizsgálják felül a meleg férfiak véradásával kapcsolatos elavult és stigmatizáló gyakorlatot. „Minden lehetséges lépést meg kell tennünk, hogy biztosítsuk az ország vérellátását ezekben a kritikus időkben” – olvasható a levélben és Trump kormánya úgy tűnik valóban könnyít a feltételeken.

Egyáltalán nem csoda azok után, hogy Egyesült Államokban csak tegnap, egyetlen nap leforgása alatt 1169 ember halt meg koronavírus miatt. A járvány kitörése óta egyetlen másik országban sem volt olyan nap, amikor ennyi, a vírushoz köthető halálesetet rögzítettek volna. Az USA-ban jelenleg 245 373 igazolt fertőzött van, a halálos áldozatok száma pedig meghaladja a 6000-et és nagyobb hiány fenyeget vérkészítményekből.

 

A fotó illusztráció

 

1983-ban, az AIDS-krízis idején, pár hónappal azután, hogy két kutatócsoport AIDS-betegekben felfedezte a HIV-vírust, az Egyesült Államok egészségügyi vezetése egész életükre eltiltotta a meleg és biszexuális férfiakat a véradástól. Akkoriban a HIV-tesztek még igen kezdetlegesek és költségesek voltak, és többször előfordult, hogy valaki vérátömlesztés során fertőződött meg. Ennek megelőzésére a legegyszerűbb megoldásnak a legkockázatosabb csoportnak, a meleg férfiaknak a véradásból való teljes kizárását tekintették.

2015-ben aztán enyhítettek a szigoron, ugyanakkor egy 12 hónapos ablakperiódust kötöttek ki. Azaz a véradást megelőző egy évben nem lehetett a véradó férfinak szexuális kapcsolata egy másik férfival, függetlenül attól, hogy egyébként HIV-fertőzött-e. Ezt az ablakperiódust most három hónapra vitték le.

A GLAAD LMBTQ szervezet közleményében üdvözölte a döntést, ám hozzátette, hogy az “tökéletlen”. Maradéktalanul akkor lennének elégedetlenek, ha semmiféle ablakperiódust nem állítanának fel a meleg és biszexuális férfiakkal szemben.

A nemzetközi gyakorlat egyébként nagy szórást mutat, Franciaországban 4 hónap, Kanadában 3 hónap az ablakperiódus. Magyarországon szintén egy évet írnak elő, ahogy Csehországban, vagy Finnországban is, míg például Olaszországban, Spanyolországban, vagy Lettországban nem tesznek különbséget a szexuális orientáció alapján a véradásnál. (Érdekes módon Lengyelországban és Oroszországban sem.) A jelenlegi helyzetben azonban egyre több ország oldja fel a szigorítást, Ausztráliában pedig jelenleg is azért küzdenek LMBTQ szervezetek, hogy az azonos neművel szexuális kapcsolatot létesítő férfiak is megkülönböztetés nélkül adhassanak vért.

 

hirdetés
Previous post

Férje karjaiban hunyt el a koronavírusos betegeket ápoló orvos, aki maga is megfertőződött

Next post

Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”