Hírek

A “homoszexuális kultúra” felelős a gyermekek megerőszakolásáért egy katolikus bíboros szerint

Az elmúlt hónapokban ismét pedofilbotrányok rázták meg a római katolikus egyházat (a legfrissebb szerint az USA Pennsylvania államában az elmúlt 70 évben legalább 300 kiskorú lányt és fiút molesztáltak papok), amelyre természetesen a szervezet elöljáróinak is reagálnia kellett. A kommentárok közül különösen említésre méltó az amerikai Raymond Burke, aki szerint az egyházon belüli úgynevezett “homoszexuális kultúra” tehető felelőssé a szégyenfoltokért.

Az idén hetven éves bíboros úgy látja, hogy egy “természetellenes tendenciának” vagyunk szemtanúi, amelyet “a gyökerénél kell kiírtani.” Burke szemében a homoszexualitás “ördögi” és helytelen, a homofóbiával pedig nincs semmi baj, hiszen az csak “a jó kinyilatkoztatása, amely elkülöníti a helyest a helytelentől.

 

Raymond Burke fiatal ministránsok és papnövendékek körében

 

A 2002-es krízist követő tanulmányok világosan kimutatták, hogy a legtöbb, szexuális zaklatásnak beállított eset valójában homoszexuális közösülés volt felnőtt fiatalemberekkel” – Burke ezt nevezi az egyházon belül terjedő homoszexuális kultúrának, amelyet ő a gyökerénél fogva írtana ki.  “A szexuális aktusnak kizárólag akkor van értelme, ha férfi és nő között, házasság keretében jön létre.

Raymond Burke jelenleg a Rómában állomásozó Máltai lovagrend patrónusa, korábban hat éven keresztül pedig a Apostoli Signatura vezetője volt. Utóbbi az Apostoli Szentszék, tehát a Vatikán legfelsőbb bírósága, a külső fórum ügyeinek legfőbb törvényszéke. E pozíciójában nyilatkozta még 2014-ben, hogy a szülőknek kötelességük távol tartaniuk gyermekeiket a meleg és leszbikus rokonoktól. 2015-ben pedig azokat az ír katolikusokat, akik a népszavazáson az azonos neműek házasságára szavaztak, úgy jellemezte, hogy “rosszabbak a pogányoknál.”

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb