Életmód

A Hír TV még nem tud leszállni a Coca-Cola reklámkampányáról

A kreativ.hu számol be róla, hogy a Hír TV vendége volt múlt pénteken Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) egykori elnöke, jelenlegi elnöke. A meghívás apropója a CBA egyik sokak által botrányosnak tartott reklámja volt – amelynek online verziója azóta lekerült – de Velkovics Vilmos műsorvezetőnek köszönhetően a téma hamar a Coca-Cola #loveislove reklámkampányára terelődött, amely az utóbbi időkben sokak figyelmét felkeltette, a magyar szélsőjobboldal sötét zugaiban pedig alaposan kiverte a biztosítékot.

 

Ezúttal a Szigeten tiltakozott a Mi Hazánk Mozgalom a Coca-Cola ellen

 

Velkovics mindenáron választ vár arra a kérdésére, hogy miért nem reagált a Reklámszövetség a Coca-Cola kampányára. A műsorvezető szerint ugyanis annyira “adja magát a párhuzam” – mármint a CBA-ban félmeztelenül pózoló, vízipisztolyozó és nyalókázó lányok és a kóla mellett lefényképezett azonos nemű párok között.

Urbán szerint a Coca-Cola is „átlépett egy vékony határmezsgyét, és bizonyos társadalmi rétegeket megsértett“. Ezért is döntöttek szerinte a plakátok visszavonása mellett (bár a cég szerint viszont végig az volt a terv, hogy korlátozott ideig lesznek csak kinn a plakátok). Az alelnök szerint a Coca-Cola nem hibázott akkor, amikor felvállalta a szolidaritás és egyenlőség ügyét, ám a téma ábrázolásával már átléptek egy határt. Azt is hangsúlyozta később, hogy az MRSZ csak panasz esetén vizsgál reklámokat, a Coca-Cola esetében azonban nem érkezett hozzájuk ilyen.

Innen aztán egyre botrányosabbá vált a beszélgetés, Velkovics ugyanis előhúzta, hogy az „egyesek által homoszexuális propagandának tekintett kampány” rossz hatással van a gyerekekre. Urbán erre úgy reagált, hogy szerinte az üdítőital nem tett mást, mint kiállt az egyenlőség mellett.

A műsorvezető ezt követően sem szállt le a témáról, előjött egy elég merész állítással is, miszerint a kampány heteroszexualitás-ellenesnek is értelmezhető, mert „egy férfi és egy nő fordít rajta egymásnak hátat“. Urbán e felvetésre már csak nevetéssel tudott reagálni.

Akit érdekel a teljes beszélgetés, itt tudja megtekinteni:

 

 

hirdetés
Previous post

A házelnök vigyázott a meleg képviselő babájára az új-zélandi parlamentben

Next post

Emberkereskedelemmel vádolják egy meleg átnevelő tábor vezetőit