Utazás

A hamisítatlan téli hangulat nyomában

Kövér hópelyhek, ragyogóan fehér, havas táj. Amikor ezeket a sorokat írom, még javában tombol a november eleji kora nyár, és szinte hihetetlennek tűnik többek között a fehér karácsony. Vagy éppen a tény, hogy ha hóról van szó, akkor Németországban hagyományosan rengeteg van belőle. Hozzá több évszázados tapasztalat is, hogy mit lehet kezdeni benne, rajta, vele. Ha hamisítatlan téli hangulatra vágyunk, tucatnyi úti cél közül válogathatunk.

Mindjárt az első a Partnachklamm-szurdok, amit sokan Bajorország legszebb természeti csodájának tartanak. Az itt található, 80 méteres vízesés télen befagy, lenyűgöző jégfüggönyt képezve. Az esti túrák során hagyományosan fáklyákkal világítanak, amitől a hely még inkább varázslatosabbá válik.

 

Partnachklamm-szurdok

Kölni karácsonyi vásár

 

Az extrém sportok szerelmesei a Fekete-erdőben, Baiersbronnban megtalálják a számításukat. A számtalan sípályát és téli hegyi túrát kínáló településen egy mozgalmas nap után igazán pihentető élményben lehet részünk, ha beülünk az itt található, három Michelin-csillagos étterem egyikébe. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a szűken vett környéken összesen nyolcat számolhatunk össze ezekből a csillagokból.

Ha decemberben utaznánk, induljunk is bármerre, garantáltan karácsonyi vásárba botlunk mindenhol. A városok főterei fényárban úsznak, a levegőben mézeskalács és forralt bor illata száll. Mondhatnák, hogy az ilyen vásárok mindenhol egyformák, ezért mi a kölnit ajánlanánk. Nem csak azért, mert maga a város is megéri a felfedezést, hanem mert a karácsonyi fények beragyogják a dómot is, ami hatalmas tömbjével az egyik legnagyobb szakrális építmény – a templomtorony a harmadik legmagasabb a világon.

 

Zugspitze

 

Ha már szóba kerültek a legek, a Zugspitze a maga 2962 méteres magasságával Németország legmagasabb hegycsúcsának számít. A német–osztrák határhegynek számító Zugspitze a bajor Kelet-Alpokban számos kisebb csúcs társaságában egész évben várja azokat, akik a téli sportoknak hódolnak. Legyen szó síelésről, vagy szánkóról, snowboardról, netán extrémebb kihívásokról, a környék ideális terep. De már csak a lélegzetelállító kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.

A legmagasabb után következzen a legöregebb: az időszámításunk előtti első században alapított Trier az ország legrégebbi városa. A luxemburgi határnál fekvő település egykor még a római császárok székhelye is volt jó száz évig, nem véletlenül ez a római emlékekben leggazdagabb város az Alpoktól északra. Közülük (és a Mosel-folyóból) is kiemelkedik az a kőhíd, amit még a rómaiak építettek és már közel kétezer éve szolgálja a forgalmat.

Akik a rómaiak helyett romantikára vágynak, azok számára Schönau am Königssee a tökéletes helyszín a téli andalgásra. A Bajor-Alpok által körülölelt, festői szépségű városka hosszú, keskeny tava a nyári csónakázás után átadja a terepet télre a korcsolyázóknak. Itt található a világ legrégebbi bobpályája is, a tó kristálytiszta vizének nincs párja az országban, az pedig külön érdekesség, hogy itt nőtt fel a Sissy-filmek színésznője, Romy Schneider is.

 

Schönau am Königssee

 

Romantikus hangulatba kerülhetünk a belga határ közelében található Monschau városkában is, ahol szinte megállt az idő. A középkori hangulatot árasztó, gyönyörű településen egykori kávépörkölő műhelyt és malmot éppúgy találunk, mint a házak fölé magasodó várkastélyt. Amikor télen beborítja a hó a környező erdőket, Monschaut mesebeli atmoszféra lengi be. Szinte csak egy gőzmozdony hiányozna a tökéletességhez. Nos, az a Harz hegységben suhan egy nosztalgiavonat formájában, ami Wernigerode, Nordhausen és Quedlinburg városait köti össze. Bár még a helyi közlekedésben is játszik némi szerepet, de a havas tájon zakatolva igazi feladata ma már inkább az, hogy negédes Instagram-fotókon pózoljon – velünk együtt.

 

Harzer Schmallspurbahnen

Neuschwanstein

 

Ezt a képzeletbeli képet már tényleg csak a hófödte Neuschwanstein-kastély tudná felülmúlni. Persze, ez nem is véletlen, hiszen a tündérmeséket idéző rezidenciát nem is építész, hanem egy színházi díszlettervező, Christian Jank tervezte 1869-ben – ez jól magyarázza az elkészült épület lenyűgöző természetét. Ötletét II. Lajos bajor király a középkori német legendákból és Wagner operáiból merítette, és egy meredek szikla csúcsát, egy korábbi várrom helyét jelölte ki számára.

Téli utazásunkat Drezdában érdemes zárni egy nagy adag Christstollen társaságában. Ez a hagyományos karácsonyi péksütemény az egész országban kapható, de a legjobb mégiscsak ott kipróbálni, ahol egy egész fesztivált szentelnek neki. A leginkább a gyümölcskenyérhez és a különböző kalácsfélékhez hasonlító Stollent számtalan formában készítik, a mandulás, mákos, diós, túrós és tucatnyi egyéb fajta mellett a Dresdner Stollen képében még hivatalos drezdai verzió is létezik belőle.

Kocsis G. János

Hotel Sopron footer banner
Previous post

Szívszaggatóan emlékezett meg AIDS-ben elvesztett barátairól Madonna

Next post

Mel B bevallota, hogy élt már párkapcsolatban nővel