A drogbárónő kálváriája – Emilia Pérez

Minden adott volt ahhoz, hogy a film és transznemű főszereplője történelmet írjanak az Oscar-gálán, és bár számos elismerést, valamint rekordot tudhatnak magukénak, az internet sajnos nem felejt. Karla Sofia Gascón az azóta már törölt Twitter-bejegyzései miatt kispadra került, a filmet különböző okok miatt bírálók hangja pedig felerősödött. Az Emilia Perez mindezektől függetlenül különleges filmélményt nyújt és megnézésre ajánlott alkotás.

A rettegett mexikói drogbáró (Karla Sofía Gascón) kétmillió dollárt ajánl fel egy ügyvédnőnek (Zoe Saldaña), ha talál egy megbízható orvost, aki elvégzi a nemi megerősítő műtétjét, majd segít neki megrendezni a halálát, feleségét (Selena Gomez), gyerekeit és vagyonát pedig Svájcba menekíti. Az ügyvédnő sikerrel teljesíti az ajánlatban foglaltakat, majd négy év múlva egy londoni partin felismeri az azóta nőként élő egykori ügyfelét. A váratlan találkozás események egész sorát indítja el. Mindezt musical formájában kapja meg a néző, vagyis a szereplők időnként táncolnak és/vagy énekelnek, de legalábbis dallamosan mondják fel a szövegkönyvet.

A forgatókönyvet Boris Razon 2018-ban megjelent Écoute című regényének egyik szereplője ihlette. 2022-ben a francia Télérama magazinban egy ötrészes cikksorozat jelent meg a francia forgatókönyvíró-rendező Jacques Audiard filmtervéről, aki eredetileg egy operához tervezett librettót írni Emilia Pérez címmel, négy felvonásban Bertolt Brecht Koldusoperájának (1928) stílusában. Végül ezt dolgozta át és fejlesztette forgatókönyvvé. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül írt forgatókönyvet, Thomas Bidegain, akivel több filmjét is közösen jegyzi, ezúttal „csak” kreatív oldalról segített be. Érdekesség, hogy bár az ötlet lényegében saját, mégis a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában jelölték Oscarra.

Zoe Saldaña fiatalon táncolt és balettozott, Selena Gomez pedig gyerekkora óta énekel a színészkedés mellett, így nem áll messze tőlük a szerepük. Bár mindketten az Egyesült Államokban születtek és élnek, latin-amerikai gyökerekkel rendelkeznek. A főszerepet alakító színésznő Carlos Gascón néven született Spanyolországban, és hazája után előbb Londonban és Milánóban, majd Mexikóban és az Egyesült Államokban futott be színészi karriert spanyol nyelvű produkciókban (egyetlen film erejéig 2011-ben szülőhazájába is visszatért). 2018-ban vált teljessé a tranzíciója, ekkor megírta memoárját, és már nőként állt a nagyközönség elé. Énekesi tapasztalata nem lévén a hangjába kicsit bele kellett nyúlni, de rajta kívül sok más szereplő is inkább csak énekelget.

Az Emilia Pérez tavaly májusban debütált Cannes-ban, majd a filmfesztiválok után a nagyközönség számára is elérhetővé vált több országban. Eddig nagyjából 100 díjat és 250 jelölést tudhat a magáénak, 13 Oscar-jelölésével bekerült egy elit klubba, nem angol nyelvű filmként pedig több Guinness-rekordot is beállított. Karla Sofía Gascónt – többek között – Oscarra, BAFTA-ra, Césarra és Golden Globe-ra jelölték, valamint elnyerte az Európai Filmdíjat és díjazták Cannes-ban is. A film kedvező kritikákat kapott és mindenki úgy beszélt róla, mint az idei év egyik nagy nyerteséről. A február 16-án megtartott BAFTA-gálán 11 jelölésből 2 kategóriában tudott győzedelmeskedni, elnyerte a legjobb nem angol nyelvű filmnek járó díjat, Zoe Saldaña pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat.

A botrány természetesen ezt a filmet sem kerülhette el. A filmes díjátadókat, különösen az Oscart régóta illetik azzal a váddal, hogy nem a teljesítményről, hanem sokkal inkább az aktuális trendeknek valók kényszeres megfelelésről szól. De nemcsak azokba a filmekbe szállnak bele páros lábbal, melyek jelölése mögött ezt a szándékot sejtik, hanem úgy általában mindegyikbe. Karla Sofía Gascón történelmet írt azzal, hogy transzneműként aranyszoborra jelölték, ő pedig valószínűleg úgy gondolta, legjobb védekezés a támadás, ezért nekiment egy másik jelölt közösségi médiás csapatának, hogy le akarják járatni. Emiatt magyarázkodásra kényszerült, de addigra előszedték 2019 és 2021 közötti iszlamofób Twitter-bejegyzéseit, de beszólt a BLM mozgalomnak, a feministáknak és az Oscar-gálának is. Bár a színésznő elnézést kért és törölte a bejegyzéseit, valamint deaktiválta a fiókját, az Oscar kampányából kihagyták, és könyvének megjelenését is törölték, ami miatt a cancel culture áldozatának tartja magát. A Netflix elhatárolódott tőle, Audiard nem állt vele szóba, Gomez és Saldaña pedig próbálták menteni a menthetőt.

A Golden Globe átadóról a vele egy kategóriában induló Challengers rendezője, Luca Guadagnino kivonult, amikor az Emilia Pérez elnyerte a legjobb vígjátéknak vagy zenés filmnek járó díjat. De nemcsak a színésznő (közel)múltban tett kijelentései miatt került a film a kritikák kereszttüzébe, támadták a mexikói kultúra vitatott ábrázolása, a spanyol nyelvhelyességi hibák és a transz emberek sértő megjelenítése miatt, valamint A brutalistához hasonlóan kifogásolták azt is, hogy a főszereplő énekhangjának javítására mesterséges intelligenciát használtak. Az Akadémiát is negatív kritikákkal illették, amiért mindezek ellenére 13 jelölést kapott a film.

A mexikói közönség szerint az Emilia Pérez mellőzi a mexikói filmipart, a mexikói forgatókönyvírókat és színészeket. Egy külföldi rendezőnek egyszerűen nem kéne filmet készítenie róluk. A film nagyon komoly témát dolgoz fel – a mexikói drogháborúkban 2006 óta 400 ezer ember tűnt el vagy lelte halálát -, amit nem egy éneklős musicalben szeretnének viszontlátni. Nehezményezték a film érzékenységének és kontextusának hiányát, valamint Audiard azon beismerését, hogy a forgatókönyv megírása előtt nem végzett mélyrehatóbb kutatásokat a mexikói drogháborút illetően. A négy Golden Globe-díj átvételekor egyetlen szó sem esett az áldozatokról a köszönőbeszédekben. Eugenio Derbez mexikói színész és komikus Selena Gomez akcentusát védhetetlennek nevezte, amiért később bocsánatot kért.

Egyes vélemények szerint a film elidegeníti a nézőt a tranzíció folyamatától és a főszereplőt csak egy újabb pszichopata transzkarakterként mutatja be. A nonprofit médiafigyelő GLAAD közleményben határolódott el a filmtől, mely retrográd módon ábrázolja a transz nőket és visszalépést jelent a reprezentáció terén. Egy transznemű kritikus szerint vannak benne újító dolgok, de sok benne a klisé és a tranzíciót úgy jeleníti meg, mintha az illető meghalna. Az erről szóló dalokat ráadásul cisz karakterek adják elő, Gascón karaktere, Emilia Pérez egyetlen dalt sem énekel.

A mexikói transz nők, köztük Camila D. Aurora tartalomgyártó kritizálták a filmet, amiért Franciaországban forgatták és csak egyetlen mexikói előadóművész szerepel benne egy kisebb szerepben. Aurora és Héctor Guillén forgatókönyvíró a „rasszista, eurocentrista gúny”-ra válaszul elkészítette a saját rövidfilmjét Johanne Sacreblu címmel, mely ugyan Franciaországról szól, de Mexikóban forgatták mexikói stábbal. A rövidfilm egy transz nő történetét meséli el, aki Franciaország legnagyobb bagettgyártójának örököse és beleszeret a legnagyobb francia croissant-gyártó cég transz örökösébe.

Nem tett jót Audiard megítélésének, hogy az utolsó pillanatban lemondott egy Q&A eseményen való részvételt Mexikóvárosban, magára hagyva ezzel a mexikói Adriana Paz színésznőt. Amikor a spanyolt a fejlődő országok nyelvének nevezte, amit a szegények és a migránsok beszélnek, John Leguizamo kolumbiai származású amerikai színész elküldte melegebb éghajlatra. A forgatókönyvíró rendező szerint az, hogy nem beszél spanyolul, sokkal inkább szerencsés helyzetet teremtett, mert így nem veszett el a részletekben és saját gondolataiban. Mexikóban ugyan készült néhány autentikus felvétel az országról, de a helyszínbejárás után inkább Franciaországot választották, ahol az épített díszletben a zenés-táncos koreográfia nem volt keretek közé szorítva. Gomez és Saldaña szerepeltetésére egyértelműen azért került sor, hogy bevonzzák velük a nézőket.

A magam részéről továbbra is szeretem Audiard filmjeit, még a Testvérlövészeket (2018) is, ami egy hasonló próbálkozás (első és utolsó) volt a részéről angol nyelven a western műfajában. Az Emilia Perez korántsem tökéletes, de az sem igaz rá, hogy kizárólag transznemű főszereplője adja el. Gascón alakítását ha nem is átlagosnak, de azért nem olyan átütő erejűnek gondolom, hogy azt aranyszoborral kéne (illene?) jutalmazni, ellenben Saldaña és Gomez szerintem megérdemlik a díjat. Ezt a filmet a szokatlan alapötlet és a musical műfaja teszi egyedivé és emlékezetessé, illetve – ha valaki vevő erre, én biztosan nem – a körülötte kialakult botrányok. Nem tudom, mennyire autentikus benne a spanyol, de ezt felróni a rendezőnek nem feltétlenül indokolt, feltételezem, Mel Gibson sem beszél arámi nyelven, mégis leforgatta A passiót és ehhez még csak teológiai tanulmányokat sem folytatott.

Az, hogy nem Mexikóban és nem mexikóiakkal forgattak egy mexikói történetet, az valóban nem túl szerencsés, de egyrészt ugyanezt a legtöbb film elmondhatja magáról, másrészt Mexikóban forgatni tényleg nem életbiztosítás. A mexikóiak negatív színben való feltüntetése egy drogkartellekről szóló filmben talán megbocsátható, Emilia Pérez átalakulás utáni tevékenysége pedig nem idealizálja a drogkereskedelmet, a forgatókönyvíró-rendező csupán élt az alkotói a szabadságával, mikor a filmje címadó főszereplőjének megadta a vezeklés lehetőségét. A drogbáró nem azért rendezi meg saját halálát, mert nővé operáltatja magát, hanem azért, hogy szeretteit óvja ezzel. Döntéséről részletesen mesél az ügyvédnőnek, aki ezután vállalja el a megbízatást, és a londoni találkozás utáni viselkedése is elfogadható, de a cselekményről legyen elég most ennyi. Az, hogy egy filmben olyasvalaki viselkedik dívaként, aki mindig is nő akart lenni, emellett mérhetetlenül gazdag, hát istenem. Camille Dalmais és Clément Ducol zenéje és a dalok nagyon passzolnak a filmhez, ami pedig a dizájnt és a ruhákat illeti, az Yves Saint-Laurent divatház művészeti igazgatójának cége is részt vett az elkészítésében.

Szokatlan, szórakoztató, látványos, izgalmas. A filmről a végső ítéletet a nézők mondják majd ki a mozipénztáraknál, illetve – mivel netflixes tartalomról van szó – a streaminges megtekintések esetében a képernyő előtt ülve. Gascón pedig a jövőben vagy kap újabb szerepajánlatokat, vagy nem. A filmek és az Oscar szereplés oda-vissza hatnak egymásra a megítélés szempontjából, amibe mindenki a saját igazságát, vélt vagy valós sérelmét látja bele. Mindez már csak napok kérdése, mindenesetre a film és főszereplője nagy reményekkel, de felemás megítéléssel vághat neki március 3-án a 97. Oscar-gálának.

Hujber Ádám