Lifestyle

„A boldogsághoz és a sikerhez is őszintének kell lennünk” – Shawn Mendes, a vérbeli popsztár

Kisfiús mosolyával, tökéletes hangjával és elbűvölő személyiségével máris világsztárrá vált, pedig még csak húszéves a kanadai Shawn Mendes. Fiatal kora ellenére rendkívüli módon érett, kezdeti sikereit a videomegosztó portáloknak és természetesen a tehetségének köszönheti. Mára teljesen tudatosan építkezik: zenéjével lebontaná a műfajok közötti falakat, egyik dalszövegében szorongásos betegségéről vall, és vérprofi módon nyilatkozik. Harry Potter-, Cristiano Ronaldo- és Kings of Leon-rajongó többek között. A Szigeten Kygo előtt lépett fel a Nagyszínpadon, aznapra már a fellépés napja előtt el is fogyott az összes jegy. A Humen szerkesztősége azon szerencsések között volt, akik feltehettek neki néhány kérdést. Na és persze a közös szelfi sem maradhatott el. Portré Shawn Mendesről.

 

Photo: László Mudra http://www.mudralaszlo.hu – Rockstar Photographers

 

A Szigetes fellépés előtt összefutottam néhány meleggel, nagyjából mindegyikük azt mondta, hogy az ő férje lesz Shawn. Ugyanezzel a szöveggel posztolt képet nem olyan régen Gus Kenworthy olimpiai ezüstérmes síakrobata, aki az egyik leghíresebb nyíltan meleg sportoló. Bár Gusnak van párja, de a hármukról készült fotó alatt nyilakkal jelezte, hogy ki a pasija és ki a férje – segítek, utóbbi lett Shawn. Vagy lesz?

Bár a melegek (is) megőrülnek érte, Shawn a dalaiban (egyelőre) lányokról énekel. Annak ellenére központi eleme a szerelem a dalainak, hogy saját bevallása szerint nem volt még szerelmes. Ezt a nekünk adott interjúban is megerősítette.

Korábban azt nyilatkoztad, még nem voltál szerelmes. Változott ez azóta?

Nem.

Pedig elég sok dalod szól a szerelemről.

Igen, ez igaz. Akkor hazug vagyok? Azt gondolom, hogy sokat tudok a szerelemről, még ha ténylegesen nem is tapasztaltam meg.

Az egyik dalod, a Nervous az idegességről/félénkségről szól. Szoktál ideges lenni?

Igen, sokszor. Szinte bármitől. Szerintem idegesnek lenni azt jelenti, hogy valami fontos neked. Ez egy emberi dolog.

A Nervous című számod videoklipjében egy lány kezei tapogatnak hátulról. Csikisnek tűnsz – tényleg az vagy?

Igen. De ez nem felhívás arra, hogy megcsiklandozz! (nevet)

Körülbelül az összes meleg fiúnak, akivel eddig találkoztam, tetszel. Szoktak veled flörtölni? Hogyan kezeled ezeket a szituációkat?

Biztosan szoktak. Úgy kezelem, mint bármilyen más szituációt.

Magyarországon továbbra sem igazán elfogadott, ha valaki meleg, transznemű vagy bármilyen szexuális kisebbség tagja. Mit üzennél nekik, hogy mégis merjék nyíltan felvállalni önmagukat?

Sajnálattal hallom, hogy itt nem fogadják el a szexuális kisebbség tagjait. Pedig el kellene. Én azt mondanám nekik, hogy ez egyszerű: mindegy, hogy meleg vagy transznemű vagy, az számít, mi van a lelkedben, milyen a személyiséged és a jellemvonásaid. Csak ez a fontos.

 

Photo: László Mudra http://www.mudralaszlo.hu – Rockstar Photographers

 

Az egyik dalszövegíród, Teddy Geiger transznemű nőként coming outolt. Milyen volt végigkövetni az ő átalakulását?

Bárkinek, aki megkérdőjelezi a transzneműséget, át kéne élnie ezt. Ha valaki, aki a szívedhez közel áll – egy családtag vagy egy jó barát – átmegy ezen, akkor megérted, hogy milyen fontos dolog, és mit jelent a másiknak. Azután már nem kérdőjelezed meg. A transzneműséget is mindenhol el kellene fogadni. Az első alkalommal, hogy lányként utaltam Teddyre (az angolban az “ő” személyes névmásnak férfi és női alakja is van – a szerk.), ránéztem az arcára és mindent megértettem. Nem volt többé kérdés. Ha ezt mindenki átélné, mindenki megértené a transzneműeket.

Anyukáddal van egy közös tetoválásotok: mindketten egy-egy elefántot varrattatok az ujjatokra. Korábban azt nyilatkoztad, csak ebbe ment bele. Miért pont ez?

Imádja az elefántokat. Lenyűgöző állatok, és csak ezzel a mintával tudtam meggyőzni, hogy legyen egyentetoválásunk.

Csak néhány napja lettél húsz éves (az interjút augusztus 13-án készítettük, Shawn születésnapja pedig 8-án volt – a szerk.), az interjúidat hallgatva viszont sokkal érettebbnek tűnsz. Ez mindig így volt?

Talán, nem tudom. Igazán csodás emberek vesznek körül, akikkel sok mindenről beszélgetünk, gondolom, ez tesz éretté.

Nagyon jófej vagy a rajongóiddal, pedig rengeteg van belőlük. Hogyan tudsz barátságos lenni mindenkivel?

Nekem fontos, hogy őszinte legyek. Mindig. Ez kell a boldogsághoz és a sikerhez is. Ha hamis képet közvetítenék a rajongóimnak, nem lennék boldog.

 

Az utolsó kérdésem persze nem is lehetett volna más: készíthetek egy szelfit veled? Shawn pedig már ki is kapta a telefont a kezemből, és mielőtt felocsúdhattam volna, hogy egy világsztár villantja meg mellettem hófehér mosolyát, már el is készült a kép. Azt hiszem, látszik az arcomon a megilletődöttség. Utána a többiekkel is készségesen elkészítette a szelfiket. Pontosan olyan volt, mint ami az interjúi és közösségi médiabejegyzései alapján előzetesen gondoltam róla: kedves, nyugodt, határozott, vérprofi.

 

 

Szárnybontogatás

Nézzük meg, hogy honnan jutott el idáig Shawn. Torontóban, Kanadában született 1998. augusztus 8-án, édesapja portugál, édesanyja brit származású, így elég színes kulturális hátteret kapott. 13 évesen tanult meg gitározni YouTube-videók segítségével. 2013-tól mások dalait énekelve posztolt videókat a Vine nevű felületre, ahol hamar hatalmas rajongótábort gyűjtött magának; 2014-re már a harmadik legtöbb követője volt az alkalmazásban. Még abban az évben meg is kapta első lemezszerződését, és megjelent Life of the Party című első saját dala. Ő lett a legfiatalabb, aki a Billboard Hot 100 listáján egyből az első 25-ben debütált, huszonnegyedikként.

2015-ben megjelent az első albuma, a Handwritten, ami a Billboard 200-as listáján egyből első helyen nyitott. Ezzel követte a másik kanadai tinisztár, Justin Bieber példáját, Taylor Swift stábja pedig fel is kérte, hogy legyen az énekesnő turnéján az előzenekar. Majd Camila Cabellóval adott ki közös számot: az I Know What You Did Last Summer című dalt imádta és azóta is imádja a közönsége. Érdekesség, hogy közben Camila kivált a Fifth Harmony csapatából, és hasonlóan sikeres szólókarrierbe kezdett, mint Shawn. Lehet, hogy ideje lenne egy újabb közös slágert készíteniük?

 

 

Világsztárrá válás

Shawn második albuma 2016-ban jelent meg, amiről még abban az évben a slágerlisták élére került a Treat You Better és a Mercy is. A Forbes magazin beválasztotta a „30 sikeres fiatal 30 alatt” listájába. A Shawn Mendes World Tour nevű turnéjának 38 észak-amerikai és európai koncertjére percek alatt fogytak el a jegyek. 2017-es turnéjára már gigasláger lett a There’s Nothing Holdin’ Me Back című dala, és olyan arénákat töltött meg, mint a Los Angeles Staples Center és a londoni O2 Aréna. 2017 augusztusára az első 20 év alatti énekes lett, akinek három dala is első helyezést ért el a Billboard Adult Pop Song listáján.

Idei, egyszerűen Shawn Mendes-nek keresztelt albumát már igazi tudatos munka előzte meg, amiről több interjúban is mesélt. Célja volt, hogy átlépje a műfaji határokat, és ne csak tipikus popszámok kerüljenek az albumra, hanem ide-oda ugráljon a zenei stílusok között, hiszen ő maga is rajong John Mayerért, Kanye Westért és a Kings of Leonért is. Utóbbi banda egyik fellépését a backstage-ben tombolta végig léggitározva. Azt mesélte, hogy ez az élmény hatalmas löketet adott neki új albuma elkészítéséhez.

 

 

A zene mellett a dalszövegekkel is sokat dolgozott, In My Blood című számában például saját szorongásos betegségéről mesél. A dal első sora: „Help me!” vagyis „Segíts nekem!”. „Néha úgy érzem, feladnám” – így folytatódik a dal, de azért jön a megnyugtató rész, hogy nem fogja, mert a feladás nincs a vérében. Viszont kiderül a további részekből, hogy gyakran csak fekszik a fürdőszoba padlóján, teljesen bizonytalannak érezve magát. Néha a falak köré záródnak, mindenki azt mondogatja neki, hogy majd jobb lesz, de kételkedik ebben…Bár félt, hogy mit fognak gondolni az emberek, amikor kiadja ezt a számot, végül rájött, hogy az lenne a gyengeség, ha nem vállalná fel a problémáit. Szerinte az az igazi erő, hogy mer róla beszélni és a világ elé tárja, hogy sebezhető.

Az albumról nem maradhatott le egy közös dal Khaliddal, aki szintén az egyik legmenőbb név 2018-ban a popszakmában. Youth című közös számuk a 2017-es brit terrortámadások után íródott. Shawn így mesélt korábban erről a dalról: „Ez a legfontosabb szám az albumról. Éppen Európában turnéztam, amikor Manchesterben és Londonban terrortámadások voltak. Szerettem volna írni az érzésről, ami elönti a generációnkat, amikor egy ilyen megtörténik. Úgyhogy a fiatalságunkról írtam, amit nem vehetnek el tőlünk.”

Érdekességek

Édesapja révén portugál származású, korábban focizott is, így nem csoda, hogy igazi Cristiano Ronaldo-rajongó. Erről is mesélt a Carpool Karaoke-ban James Cordennek, mint ahogy egy másik nagy szerelméről, a Harry Potter-sorozatról is. Érdemes YouTube-on megnézni a videót, ha valakit izgat, hogyan néz ki Shawn Mendes jelmezben.

 

 

Az ifjú énekesnek öt tetoválása van. A bal kezén, a középső ujjának a belsején egy elefánt található, amit az anyukájával közösen csináltattak. A jobb kezének középső ujján egy 8-as van – ez egy gyors és impulzív döntés eredménye volt, mégis van jelentése: Shawn születésnapjának dátuma tele van 8-asokkal és szerencsés számnak tartja. A jobb kézfején egy fecske van, ami arra emlékezteti, hogy az otthon nem egy ház, hanem a család és az emberek, akiket szeret. Fecskét a tengerészek szoktak magukra tetováltatni, mielőtt kihajóznak, jelezve, hogy majd visszatérnek. Ő is rengeteget utazik a koncertek miatt, így innen jött az ötlet.

Shawn egy interjúban beszélt arról is, milyen lenne szerinte egy tökéletes randi:  „A tökéletességhez nincs köze a helyszínnek vagy hogy mit eszünk, ha egy olyan beszélgetésbe merülünk bele, ami közben elfelejtem, hogy a tökéletes első randin vagyok –  na, az hibátlan lenne.”

Elmondta azt is, hogy szívesen kipróbálná a társkereső alkalmazásokat, de sajnos olyan sok kamu profilt készítenek a fotóival, hogy úgysem hinné el senki, hogy ő az. Hát igen, a világsztárok élete sem fenékig tejfel.

Mit tartogat a jövő?

Már kiskorában is érdekelte a színészet, de a gitár és a hangja előbb hozták meg neki az áttörést. Mégis többször hangot adott már annak, hogy a jövőben szívesen színészkedne, illetve akár komolyabban is kivenné a részét a filmkészítésből. Az eddig mutatottak alapján minden esélye megvan, hogy a vásznon is sikeres legyen. Az érettsége és gondolatai pedig valószínűleg a kamera mögötti, akár rendezői, produceri vagy forgatókönyvírói munkára is alkalmassá tehetik, de valószínűleg a rajongótábora jó nagy része siratná, ha „elbújna” a világ elől, és jóval kevesebbet láthatnánk a jövőben. Az biztos, hogy egyelőre még az énekesi karrierjére fókuszál, és szinte az is bizonyos, hogy lesz még néhány kiváló slágere, mielőtt esetleg másba is belefogna.

Zsebedits Patrik

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin