Itthon

A 20. Magic Mirror kapcsán a kezdeteket elevenítették fel a Szigeten

 

Augusztus 13-án a 20. Magic Mirror alkalmából tartottak sajtótájékoztatót a Szigeten. Kardos József, a Sziget programigazgatója rögtön tisztázta, hogy a sátor nem 20 éves – a programsorozat és a helyszín 2001-ben jött létre, de a koronavírus-járvány miatt volt két év szünet. Ezután felolvasta azt a levelet, amelyet Tarlós István, akkor még kerületi polgármester küldött Gerendai Károlynak, a Sziget alapítójának az indulás előtt:

Tisztelt Igazgató Úr!

Tudomásomra jutott, hogy az ez évi Diáksziget rendezvénysorozaton az óbudai Hajógyári-szigeten valaki egy ún. szivárvány sátrat szándékozna felállítani, ahol egyéb műsorok között a hírek szerint homoszexuális felvilágosító programok is szerepelnének. Szerződésünk és egyéb hatásköröm alapján is felhívom a figyelmét, hogy ilyen sátor létesítéséhez nem járulok hozzá.

Ha ennek ellenére ez a program mégis létrejönne, az súlyosan veszélybe sodorná az idei rendezvény megtarthatóságát, de a következő évi szerződés aláírását is. Indokaim a következők. Sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a Sziget rendezvényeit. Mert az valóban diszkrimináció lenne. Itt azonban másról van szó. Több százezer fiatal, részben kiskorú is látogatja az egyhetes rendezvénysorozatot. Itt bármelyik sátorba bárki bemehet, így ez a tény már a fiatalok, főleg a kiskorúak egyértelmű veszélyeztetését jelentené, nem beszélve azon szülők sokaságáról, akikről alapos okkal feltételezhető, miszerint nem azért engedik gyermekeiket a Pepsi Szigetre, hogy ilyen szellemű kiképzést kapjanak.

A rendezvény körülményeiből adódóan nem zárható ki, hogy egészséges szexuális beállítottságú, de agresszív fiatalok megjelennének a hírre, és ez esetben a homoszexuálisok biztonsága is nehezen garantálható. Túl azon, hogy magam is megdöbbentőnek tartom a Pepsi Szigeten egy szivárványsátor puszta gondolatát is, de fenti szempontokra különös tekintettel kérem tisztelt igazgató úr soron kívüli írásos garanciáját, hogy meleg programok sem a programfüzetekben, sem a valóságban nem lesznek a Szigeten.

Óbuda-Békásmegyer, 2001. július 3.

Tarlós István

 

„Így kezdődött 2001-ben. Néhányunk fejében megszületett a gondolat, hogy szeretnénk valamit létrehozni a Szigeten ennek a közösségnek. Hogy bemutatkozhasson, bemutathassa a kultúráját, hogy olyan emberek is megismerkedhessenek azzal, akik soha életükben nem találkoztak ezzel a körrel. Mert meggyőződésünk, és ma is azt valljuk, hogy az előítéleteket akkor lehet leküzdeni, ha megismerjük egymást. Megismerjük egymás különbözőségeit, elfogadjuk egymást, toleránsak vagyunk egymással, megértőek vagyunk egymással.

Mindenképpen szerettem volna megragadni ezt az alkalmat, hogy összejöjjünk. Kicsit visszaemlékezzünk a kezdetekre és kicsit elszomorodjunk azon, hogy azok a célok, amiket 2001-ben megfogalmaztunk, azok gyakorlatilag ugyanazok, vagy talán még aktuálisabbak. Hiszen amit most felolvastam, ez az elég infantilis levél, ez akár íródhatott volna 2022-ben is, Orbán Viktor által. Ebben nagy különbség nincsen ezek között a figurák között sajnos. Úgy néz ki, hogy az, amit mi csinálunk és az, amiért ezt létrehoztuk, mindaz – remélem nem örökre – egy jó ideig még aktuális marad ebben az országban.”

Gerendai Károly szerint a Szigetnek 2001-ben is az volt, és ma is az az egyik fontos küldetése, hogy helyet adjon a különböző kultúráknak.

„Őszinte leszek, engem akkor is nagyon meglepett az a fajta reakció, ahogyan az akkor még kerületi polgármester, Tarlós István reagált. Felidézném a történetének a második felét, ami számomra is egy tanulságos helyzet volt. A levél után aláíratott velünk egy olyan szerződést, amibe konkrétan belevette, hogy amennyiben lesz ilyen program, akkor azonnali hatállyal bezárathatja a Szigetet. Mi pedig azt mondtuk, hogy oké, mi akkor is megcsináljuk ezt a programot, hogy ha azonnal bezárja. Úgy éltük meg, hogy tulajdonképpen egyfajta hőstettként bevállaljuk a szerződést, de az fel sem merült, hogy nem lesz Magic Mirror. Számunkra az egészben annyi volt a kérdés, hogy meg merik-e tenni azt, hogy emiatt az egész Szigetet bezáratják.

Aztán a sajtóban ez a része mégis úgy jött le, hogy mi hogyan merészeltünk aláírni egy olyan szerződést, amiben kvázi legalizáljuk az ő ilyen jogosítványait. Miközben úgy gondoltuk, hogy mi az egészet kockára tesszük ezzel az erős kiállással, ami az egyetlen eszköz a kezünkben, amivel esélyük van arra, hogy megvédjük a kezdeményezést.

Az számomra nagyon elkeserítő, hogy azóta sok víz lefolyt a Dunán, és még mindig nem lehet azt mondani, hogy egy olyan országban, egy olyan világban élünk, ahol ez ne jelentkezne újra és újra. Még mindig vannak olyan emberek, akiknek ez a sátor szúrja a szemét.

Én azt gondolom, hogy a Szigetben az a jó, hogy akik idejönnek, azok értik és elfogadják azt, hogy a Magic Mirror itt van. Nagyon sok jó dolog történt itt, és ténylegesen tehettünk valamit: nemzedékek nőttek föl úgy, hogy a Sziget révén kevesebb ellenérzés van bennük amiatt, hogy léteznek máshogyan gondolkodó, vagy máshogyan élő emberek.

A Magic Backstage mindig a Szigetnek a lelke volt. Ide bejönni esténként nekem azt jelentette, hogy van egy olyan szeglete a Szigetnek, ahol a különbözőségünket büszkeséggel meg lehet éni. A maga természetességével, örömével, ahogy egyébként élni szeretnénk a hétköznapjainkban.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin