Ismerjétek meg azt a hét embert, akik alakították a Humen történetét! 2011. október 22-én jelent meg a Humen Magazin legelső száma. Az elmúlt évtized számos kihívás elé állította a hazai LMBTQ közösséget és a folyamatosan változó körülmények között a magazin számára is kalandos volt a fennmaradás. Az eredeti csapat tíz év alatt szinte teljesen kicserélődött, rendre új arcok, új emberek vitték előre a kiadvány sorsát. A születésnap alkalmából nagy fába vágtuk a fejszénket: egy fotózás erejéig nemcsak az alapítónkat, de azt a hat főszerkesztőt is összetereltük, akik alakították ezt a tíz évet, és akiket mára kisebb vagy nagyobb távolságra sodort az élet – akár földrajzilag is. A következő napokban őket ismerhetitek meg: Váradi Sándorral, a magazin első főszerkesztőjével beszélgettünk.
Tíz évvel ezelőtt ilyenkor már nagyban készült a Humen Magazin első száma. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
Nehezen! (nevet) Valójában nem voltak előkészületek. És könnyen hiheted, hogy viccelek, pedig egyáltalán nem. Történt ugyanis, hogy az akkori imádott főnököm – és fogadott apám – hazajött egy brüsszeli melegbuliból, ahol sok mindent látott és elhatározta, hogy csináljunk mi is újságot! A buli a La Demence volt, a mutatóba hozott újságok pedig mind fétiskiadványok voltak. Eredetileg az lett volna a dolgom, hogy készítsek egy magyar szexmagazint, tele meztelen férfiakkal, kevés szöveggel, térképpel, hirdetésekkel. Innen egyébként a „Humen” név is: Csaba HungMent szeretett volna, de hosszas beszélgetések után végül a Humenben egyeztünk meg.
Tisztában voltam vele, hogy én egy olyan kiadványt nem tudnék összehozni, így belefogtam valami másba. Magam köré gyűjtöttem a barátaimat és Ádámot, a többi pedig már történelem. Méghozzá milyen szép történelem! Mindenki ingyen, szívességből, szívjóságból csinálta.
Felmérted, mire vállalkozol főszerkesztőként?
A fő célom az volt, hogy eleget tegyek az elvárásoknak, de mélyebb elgondolásokra, vagy egész egyszerűen a főszerkesztői pozíció „kiélvezésére” nemigen volt időm. Nagyon sok energiát vitt el a hirdetők keresése, valamint a konkurenciával folytatott vitatkozás. Emellett oda kellett figyelnem a korrektúrára, a fotózásokra. „Szerezz ingyen fotóst, stylistot, fodrászt, helyszínt… De jó lenne egy fizető hirdető is mellé… Aki a ruhákat adja, ő nem hirdetne?” Csupa móka és kacagás volt! (mosolyog)
Említetted, hogy a szerkesztőség java a barátaid közül került ki. De azon belül mégis mi alapján? Ki volt jelölve, ki milyen tematikájú cikkeket ír majd?
Próbáltam egy normális, átlag meleg férfi fejével gondolkodni – tehát nem a sajátommal! –, és összerakni egy erős alapot, ami mindenkit érdekelhet. Kultúra, művészet, utazás, testápolás, sport, kütyük, gasztronómia, divat és így tovább. Ezután jött az agyalás, hogy vajon melyik barátom tudná az adott témát a legjobban megírni, természetesen ingyen. Vagy épp fordítva: „Béla, te tudsz helyesen írni, időd is van… Nincs kedved írni valamiről?” És volt neki. Így jöttek aztán a jobbnál jobb ötletek, topikok, írások, rovatok.
Itt ragadnám meg az alkalmat és tíz év után szeretném megköszönni mindenkinek azt a rengeteg időt és munkát, amit a születésénél a magazinba fektettek. Mert baromi nagy dolog volt és ezáltal az még most is!
Mik voltak számodra a legnagyobb kihívások és a legnagyobb sikerélmények ebben az első évben?
Imádtam Csabát és még jobban imádtam, hogy ő ezért imádott engem. Elképesztően meg akartam neki felelni, azt akartam, hogy ő elégedett és büszke legyen rám és a közös projektjeinkre. Ez volt nekem a legnagyobb kihívás és az anyagi oldal így csak másodlagos volt.
A legnagyobb sikerélmény viszont az volt – az olvasói visszajelzések mellett –, hogy a szerkesztők unszolás nélkül, önként és dalolva, a határidőket tartva küldték a cikkeket hónapról hónapra. Méghozzá ingyen! Némelyikük volt, hogy kettőt-hármat is!
Melyek azok a témák, illetve cikkek, amelyek máig rögtön eszedbe jutnak, ha szóba kerül a Humen Magazin?
Számomra a legkedvesebbek mindig is azok a fotózások, videók és interjúk lesznek, ahol én is jelen voltam. Például az első közös szerkesztőségi fotózás, ahol tényleg mindenki ott volt az első csapatból. Meg azok az írások, amik engem igazából baromira hidegen hagytak. Vagy a sok helyesírási és stilisztikai hiba. De pont ez volt a szép az egészben: abból csinálni jót, ami számomra igazából nem az. Mindegyiknek örültem, mert ingyen volt és elkészült. És jól készült el! Így, ahogy most erről mesélek, lassacskán megint eszembe jut minden egyes cikk. (megint mosolyog)
És nagyon szívesen idézem fel a saját köszöntőimet is. Mindig halálra izgultam magam, hogy „ugyan mit, minek és kinek?” Ráadásul a világ legnegatívabb emberétől? Végül mindig frappáns és különösen pozitív kis kedvcsinálók sarjadtak ki belőlük.
Mennyire követed a magazin életét? Hitted volna, hogy egy nap jubileumot ünneplünk?
Hosszú évekig felé se néztem! Sok minden kavargott bennem. Düh, harag, sértődöttség. Aztán ezek az érzések az idő múlásával enyhültek és elkezdtem bele-belenézni a Humen Online-ba. Majd tavaly karácsonykor – kellő mennyiségű színes italkülönlegesség elfogyasztása után – jött a fordulat: a dühből béke, a haragból szeretet, a sértődöttségből büszkeség lett. De nem a magam irányába, hanem felétek. Mert ekkor jöttem rá, hogy talán éppen az mentette meg az egészet, hogy én „távoztam”. Mai fejjel már tudom és belátom, hogy nekem ez nem sikerült volna. És akkor itt most csak az újságra gondolok, hiszen a legelején csak a lap volt. Se weboldal, se webshop, se fesztivál, se Sziget-kiadvány, se egyéb rendezvény vagy nagy projekt, amiket ez az őrült Zsolti művel. Szóval baromira büszke vagyok. Rátok. És igen, hittem, hogy lesz jubileum, csak azt nem, hogy az én részvételemmel. Ez különösen boldoggá tesz most. Remélem, meghívtok 10 év múlva is!
Én addig is követem tovább a munkátokat, olvasom a cikkeiteket, vásárlok a webshopból, és kérek erre mindenki mást is!
Waliduda Dániel
Instagram: @waliduda
Fotó: Bielik Isván
Styling: Paksi Éva
Stylist asszisztens: Dobai Aty
A ruhákért köszönet a Van Graafnak
Nemcsak egy nevet szerettem volna adni, hanem tartalommal is felruházni – Fehérdi Csaba
