Életmód

6 mód, ahogy elkaphatod a HIV vírust

Hajlamosak vagyunk előítéletekkel tekinteni HIV pozitív társainkra. Pedig ha azt hisszük ugyanez nem történhet meg velünk is, tévedünk. Sokan úgy gondolják, csak azok fertőződhetnek meg, akik könnyen kaphatóak egyéjszakás kalandokra és rendszeresen váltogatják partnereiket. De ha téves biztonságérzetbe ringatjuk magunkat, könnyen keserűvé válhat az ébredés.

Kutatások szerint a ma fertőzött fiatalok fele nincs tisztában saját HIV státuszával, amely még jobban növeli a további fertőzés veszélyét. Úgyhogy ne legyünk naivak, mert valószínűleg mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amelynek könnyen fertőzés lehetett volna a vége. Tisztelet persze a kivételnek.

Íme hat út, amely magában rejtheti a HIV fertőzést.

didntknow514687659x633

1. Azt hitted monogám típus

Talán meglepő lehet, de az egyik leggyakoribb módja a fertőzés átadásának. Amikor belépünk egy komoly, monogám kapcsolatba, legtöbbünk egyáltalán nem kérdőjelezi meg szerelme hűségét és felelőtlenül intünk búcsút az óvszernek. Pedig sajnos nem szabad kizárni a lehetőségét, hogy barátunk akár mással is lefekszik. Törekedjünk az őszinteségre és rendszeresen beszéljünk a szexről és akármilyen tabunak is számít, a HIV kockázatáról is. És természetesen menjünk el együtt szűrésre.

GREENSHIRT146803234X633

2. Nem tudta, hogy HIV pozitív

Neked tetszik ő, neki tetszel te és mindketten egészségesnek tűntök. Persze szívesen mondanád, hogy használjatok inkább gumit, dehát a gumi annyira megöli a romantikát. Nagyon sokan gondolják úgy, hogy a védekezés nélküli szex sokkal intimebb és a bizalom jele. A gumi elhagyásának elhatározása számíthat előrelépésnek egy kapcsolatban és jó dolog, de semmiképp sem egy közös szűrés előtt. Ne feledd, a fertőzöttek fele nincs tisztában fertőzöttségével!

DRUNK78783114X633

3. A drogok és az alkohol felelőtlenné tesz

Szóval azt állítod leggyakrabban használsz gumit, de ha felidézed a legutolsó alkalmakat, azért vannak homályos foltok? Talán volt gumi, talán nem? Amikor a HIV terjedéséről beszélünk a drogok és az alkohol rendkívül nagy rizikófaktort jelentenek. Ha tudod, hogy az esetedben az óvszerhasználat fontossága fordított arányosan változik a bevitt alkohol mennyiségével, inkább igyekezz visszafogni magad.

dontask512321809x633

4. Te nem kérdezted, ő nem mondta el

Feltételeznéd, hogy egy HIV fertőzött első dolga elmondani neked státuszát, amikor ágyba menne veled. Így arra következtetésre jutsz, hogy akkor biztonságban vagy. Sajnos az emberek hajlamosak téves következtetéseket levonni, különösen ha szexről van szó. És még ha te meg is kérdezed és ő azt állítja, hogy negatív, az semmire nem jelent garanciát. Nem engedheted meg magadnak, hogy álomvilágban élj, amikor a HIV státuszodról van szó.

TOP522539795X633

5. Aktív vagy, így biztonságban hitted magad

Közvélekedés, hogy HIV fertőzött csak úgy lehet valaki, ha ő a passzív, tehát befogadó fél az ágyban. De mi van ha egy olyan srácot dugsz meg gumi nélkül, aki talán maga sem tudja, hogy fertőzött és így magas a vírusszáma, tehát fertőzőbb is? Friss kutatások szerint minden ötödik fertőzött aktív félként lett hordozó. Figyelj oda mindkettőtök érdekében!

tome480236753x633

6. Azt hitted veled ez nem történhet meg

Könnyű úgy tekinteni a HIV-re, mint valami olyan elvont fogalomra, amely a te valóságodtól fényév távolságra van. A HIV fertőzöttek jelentős hányada titokban éli meg státuszát, nem beszél róla sem családtagjainak, sem barátainak. Így nagyon sokan abban a téves hitben vannak, hogy ez nem része az életüknek. Ne légy naiv. A HIV még mindig fertőz és te is csak egy vagy a tömegben.

Tavaly december elsején, az AIDS Világnapján már írtunk arról, mi a teendő, ha te magad is fertőzött lettél. Ha kétségeid vannak nem szabad félni, el kell menni szűrésre, ahol anonim módon, szakemberek várnak, hogy segíthessenek. A HIV ma már nem halálos. Ha időben felismerik kezelhető és teljes értékű életet élhetsz mellette, akárcsak HIV negatív társaid.

Forrás: Advocate

Previous post

Tíz LMBT Oscar-nyertes

Next post

Zumba: bulizz, miközben sportolsz - Interjú Batki Dániellel