HírekItthon

25 millióra büntették a Blikket egy transznemű nő adatainak publikálása miatt

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 25 millió forintos adatvédelmi bírságot szabott ki a Blikkre, miután a lap egy transznemű nő személyes és különleges személyes adatait az érintett tiltakozása ellenére nyilvánosságra hozta. A döntés a Háttér Társaság ügyfelének panaszára indult eljárás végén született meg.

A NAIH szerint a blikk.hu két, egy bírósági tárgyalásról szóló cikkében olyan adatokat közölt, amelyek alapján az érintett személy beazonosíthatóvá vált. A cikkekben szerepelt az utóneve, a korábbi – úgynevezett halott – neve, monogramja, valamint a nemváltoztatás ténye is. A hatóság megállapította, hogy a közölt fényképek és a cikkekben szereplő egyéb információk együttesen lehetővé tették az érintett azonosítását.

A határozat külön kiemeli, hogy a nem megváltoztatására vonatkozó információ különleges személyes adatnak minősül. A NAIH szerint ilyen adatokat csak megfelelő jogalappal, illetve az érintett kifejezett hozzájárulásával lehet kezelni. A hatóság elfogadta, hogy az ügy közérdeklődésre tarthatott számot, ugyanakkor hangsúlyozta: a sajtó beszámolhatott volna az eljárásról anélkül is, hogy az érintett személyes adatait nyilvánosságra hozza.

A Blikk az eljárás során arra hivatkozott, hogy a teljes név helyett csupán monogramot és utónevet használt, illetve az arcképet is kitakarták. A NAIH azonban arra jutott, hogy az adatok kombinációja így is elegendő volt az azonosításhoz, ezért a személyes adatok kezelése jogszerűtlennek minősült.

A hatóság egy másik jogsértést is megállapított. Az érintett ügyvédje két alkalommal kérte a portáltól a személyes adatok eltávolítását, ám a Blikk ezekre a kérelmekre nem válaszolt, és semmilyen intézkedést nem tett. A cikkeket végül csak azt követően távolították el, hogy a NAIH hivatalosan megindította az eljárást.

A 25 millió forintos bírság kiemelkedően magasnak számít egy egyéni adatvédelmi ügyben. A NAIH ezt azzal indokolta, hogy a jogsértést szándékosnak és rosszhiszeműnek ítélte meg, a kiadó jelentős árbevétellel rendelkezik, valamint korábban is követett már el hasonló adatvédelmi jogsértést.

„A NAIH döntése fontos üzenet a médiaszolgáltatóknak: az a tény, hogy egy-egy ügy vagy téma közérdeklődésre tarthat számot, nem mentesít a személyes adatok fokozott védelmének kötelezettsége alól. Nem lehet különleges személyes adatokat klikkcsalogatónak használni a magasabb olvasottság érdekében” – kommentálta a döntést Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője.

A döntés azért is jelentős, mert ismét megerősíti: a transznemű emberek nemi identitására és nemváltoztatására vonatkozó adatok különleges védelem alatt állnak, és ezek nyilvánosságra hozatala még közérdeklődésre számot tartó ügyek esetében sem írhatja felül az érintettek alapvető adatvédelmi jogait.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
Bezárás

Hirdetés blokkolva

Kérjük, támogasson minket a hirdetés blokkoló kikapcsolásával