Életmód

20 év tapasztalata egy egyedülálló ötletben

“Mit fogunk az utódokra hagyni: egy irodai széket?” 

20 év tapasztalata egy egyedülálló ötletben – Interjú a Pladform.hu megálmodóival

A Pladform a világon egyedülálló online piactér, ahol a reklámozók akár a fotelből válogathatnak a médiumok hirdetési felületei között. Az alapítók, Bíró Gábor és Horváth János majdnem 20 évnyi reklámügynökségi tapasztalattal vágtak bele, mégis azt mondják, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan tanultak – leginkább önmagukról. Sikerük záloga a párbeszéd és az alkalmazkodókészség, és nagyon bíznak benne, hogy később a magyar piacon túlra is tudnak terjeszkedni a Pladformmal

Honnan jött a nevetek?

Bíró Gábor: Tök sokat gondolkodtunk rajta. Úgy találtuk, hogy ez egy vadonatúj dimenzió, ilyen nemcsak Magyarországon, hanem a világon sincs sehol. Egy teljesen új platformja annak, hogyan lehet kommunikációs felületet vásárolni. Új dimenzió, új platform, de ugye hirdetés is: advertising. Ezekkel a szavakkal játszottunk el, így lett Pladform.

Horváth János: Egy olyan nevet próbáltunk találni, amely nemzetközi környezetben is beszédes tud lenni, ha a kezdeményezés túlterjeszkedne a magyar piacon.

 

pladform3

Horváth János és Bíró Gábor, a Pladform alapítói

 

Ha jól értem, egy online piactér vagytok, akik a reklámozókat hozzák össze a médiumokkal.

H.J.:Igen, a szerződéskötés pillanatáig vagyunk a folyamatban. Egy zárt online piactérről beszélünk, csak regisztrált felhasználók látják az ott lévő ajánlatokat. Konkrét hirdetési ajánlatok értékesítésében és megvásárlásában segítünk. Egy helyen vannak az ajánlatok – ez jó a reklámozóknak, mert válogathatnak.

És a médiumoknak miért jobb így, mint ha maguk értékesítenének?

B.G.: Érdekes, hogy a médiumokat kérdezted, mert pont a reklámozói oldal a nehezebb. Bár egyértelmű, hogy miért jó: ingyenes, könnyen hozzáférhető az aktuális kínálat – mégis a reklámozók csatlakoznak nehezebben. A médiumoknak azért jó, mert kapnak egy új értékesítési csatornát és ez nem valami helyett – direkt értékesítés, ügynökségi értékesítés – van, hanem mellette. Médiatulajdonosi oldalról pedig szabadon dönthetnek, hogy milyen formátumokat, milyen felületeket mikor és milyen formában tesznek fel. Akár a teljes portfóliójukat ki tudják nyitni az összes reklámozó előtt, meg tudják mutatni, hogy mit tudnak, és be tudják árazni annak alapján, hogy az aktuális kereslet mit diktál.

H.J.: A Google- és Facebook-felületek értékesítésével egyfajta technológiai előnyt élveznek az online médiatulajdonosok. Az ő felületeiket online lehet megvásárolni, akár a tévé elől. A nyomtatott sajtó-, a rádió- és a televíziótulajdonosok ezektől a technológiai lehetőségektől eddig el voltak zárva. A Pladformmal azonban most már hagyományos médiafelületet is lehet foglalni otthonról, akár a fotelből is.

Mennyire kell tanítani a piaci szereplőket?

B.G.: Nagyon. Tudtuk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, de azt nem tudtuk, hogy ez a fa ennyire kemény lesz. Ez kicsit áthallásos lesz minden területre Magyarországon: ez nem egy rugalmas, nyitott, innováció-orientált piac, és végképp nem szabad gondolkodású. Egyszerűen meg kell értenie mindkét oldalnak, hogy miért jó ez neki – felzárkózni a Facebook és a Google adta lehetőségek mellé.

H.J.: Attitűdváltás – ez az, ami picit lassan megy. Minden induló piactér esetén az a kérdés, mi van előbb: a kereslet vagy a kínálat? Ha nincs fent megfelelő kínálat, akkor a kereslet, még ha fel is jön, azt fogja mondani, hogy ez nem működik. Szépen kezd bővülni a kínálat, de januártól májusig tartott, amíg ez igazán beindult. Ebben nagyon sokat segített, hogy olyan fajsúlyos piaci szereplők, mint például az RTL Klub, az R-Time csoport és a CM Sales már a kezdetekkor mögénk álltak.

Pladform

Még ha vezető beosztásban is dolgoztatok, alkalmazottak voltatok egy cégnél. Most a saját főnökeitek vagytok. Nem féltetek váltani?

H.J.: Annyi évet töltöttünk el a multinacionális cégstruktúrán belül az ügynökségi rendszerben, hogy úgy éreztük, itt az ideje ebből kilépni, és kipróbálni a teljes szabadságot. Bármilyen szinten is vagy az adott hierarchián belül, az alkalmazotti lét nem adhatja meg ezt. Amit most csinálunk, azt magunknak csináljuk, a saját családunknak csináljuk. Szabadság – nekem ez a legfontosabb szó.

B.G.: A döntés súlyához és felelősségéhez már az előző munkánkban hozzászoktunk. Tudtuk, hogy ez más lesz, mint ami volt, de az ötletet annyira jónak és innovatívnak gondoltuk, hogy bele kellett vágnunk. Felmerült a kérdés, hogy mit fogunk az utódokra hagyni: egy irodai széket? A szakmában eltöltött 20 év után jött egy lehetőség, aminek mi teremtettük meg az alapjait, majd a feltételeit, egy ajtó, amin botorság lett volna nem átmenni. Annak minden nehézségével, kalkulálható kockázataival. Bár elmúltunk már 40 évesek, ez az elmúlt egy év nagy önismereti folyamat volt. És nyilván még ez is áll előttünk. Meg kell tanulnunk, hogy ezt a szabadságot, ezt az önállóságot, ezt az együtt dolgozást hogyan lehet úgy kezelni, hogy azok maradjunk, akik eddig voltunk.

Az internet tele van arról szóló cikkekkel, hogy milyen szokások, készségek jellemzőek a sikeres vállalkozókra. Ti mitől vagytok sikeresek?

B.G.: Beszélgetni kell. Mindenkivel. Egymással is, meg a szembejövőkkel is. Nagyon sok értékes információ van, amit meg kell ragadni, amit mérlegelni kell. Még azoknak a véleményét is meg kell hallgatni, akik esetleg távol állnak a területedtől, és nem tudják mi az, de vannak jó meglátásaik. A Pladform tesztperiódusa alatt – úgy, hogy mi már szinte kész termékkel álltunk a starthoz – rengeteg visszajelzést kaptunk a médiatulajdonosoktól arról, hogy nekik mire lenne szükségük.  Ezeket meg kell fogadni, meg kell rágni és folyamatosan tágítani azt a “dobozt”, amiben vagyunk.

H.J.: Alkalmazkodóképesség. És az embernek tisztában kell lennie azzal, hogy miben jó, és miben kevésbé az.

Ti majdnem 20 év tapasztalattal a hátatok mögött kezdtetek saját vállalkozásba. Mit gondoltok, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, mint vállalkozó, akár akkor is, ha az egyetem után rögtön belevág?

H.J.: Fiatalon nekem több vállalkozásom is volt, ez már a negyedik. Az első hármat értelemszerűen elbuktam. Ezek a bukások nagyon fontosak, mert amikor az ember érettebb fejjel vállalkozik, akkor ezekből tanul. Bukás nélkül nincsen nyereség. Két dolog fontos még: hogy a hited töretlen legyen az ötletedben, és hogy nagyon sok emberrel beszélgess a megvalósítás előtt arról, hogy az ötleted, amit kitaláltál, csak egy illúzió-e vagy tényleg eredeti.

B.G.: Én más utat jártam be. Ha valaki fiatalon belevág, akkor egy dolog miatt csinálja: nagy benne a vállalkozó kedv. Nekem el kellett jutnom ide – 40 éves koromra egészült ki a felhalmozott tudás a vállalkozó kedvvel. Úgy, hogy hagyományos értelemben véve kockázatkerülő ember vagyok, mégis hajlandó voltam egy biztos egzisztenciát feladni egy nagyon erős ötletért.

Mennyire kell rugalmasnak lenni ahhoz, hogy sikeresek legyetek?

B.G.: Nagyon. Főleg egy teljesen ismeretlen és ki nem taposott terepen. Megtanultuk, hogy a változás az egyetlen állandó dolog. És ez ránk is igaz: nekünk is változnunk kell, adaptálódnunk kell, nincs más megoldás.

H.J.: Az önreflexió kifejezetten fontos. Egy éve csináltunk egy 20 oldalas üzleti tervet. Annak a fele már nem aktuális. Fejjel mentünk volna a falnak, ha minden leírt szóhoz ragaszkodtunk volna. Sokszor még egy bejáratott brandnél sem jó, ha erőből próbálják megoldani a helyzeteket.

Pladform 2

 

Ha eltér a véleményetek és konfliktus alakul ki, azt hogyan kezelitek?

H.J.: Szerintem még nem történt olyan, hogy az egyikünk ráerőltette volna az akaratát a másikra. Hiszünk, bízunk egymásban. Nem érdekérvényesítés van, mert tudjuk, hogy a másik is azért dolgozik, hogy jó legyen nekünk, vagyis annak az ötletnek, amire mi ketten szerződtünk.

B.G.: Az érdekérvényesítés az a cég érdekének az érvényesítése. Olyan nincs, hogy átviszem az akaratomat a partneremen. Ha van egy ötletem, az teljesen más, mint az akarat. Az ötlet sokkal jobban formálható, rugalmas és megbeszélhető. És lehet, hogy egy tök nagy hülyeség, de János tartja majd a görbe tükröt.

Pénzügyben és kommunikációban otthon vagytok. Milyen tudást használtok még a munkátokban?

B.G. Minden eltelt nap egy tanulás pszichológiából. Akár olvasol ilyen könyveket, akár nem.

H.J.: Azt sajnálom, hogy nem tanultam pszichológiát. Az előző munkakörömben rengeteget tárgyaltam, erre tréningeztek is, és az ott megszerzett tudás ébresztett rá a pszichológia fontosságára. Emellett a pénzügyet vagy a számvitelt javasolnám nagyon sok fiatal vállalkozónak. Legalább alapszinten. Sokat segíthet, ha le tudom könyvelni a fejemben, mert akkor értem az üzleti konstrukciót; ha nem, akkor pedig tovább kérdezek.

Zsebedits Patrik 

 

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post

Kaliforniában lehetnek az első uniszex vécék

Next post

Így állt ki a szomszédság egy leszbikus házaspár mellett