Hírek

Vissza kell fizetnie a NAV-nak a bejegyzett élettársak öröklési illetékét

A Háttér Társaság fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, miután a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többször is megözvegyült bejegyzett élettársak esetén szabott ki örökösödési illetéket.

 

Az adóhatóság gyakorlata azonban sérti az alaptörvényt. A megözvegyült bejegyzett élettársak esetén évek óta öröklési illetéket szab ki, pedig a házastársakhoz hasonló illetékmentességet kellene élvezniük az élettársaknak is. Székely László szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tévesen állapított meg a megözvegyült élettársaknál ingatlanöröklésnél 9, egyéb esetben 18 százalékos illetékmegfizetési kötelezettséget. (Tehát például egy 15 millió forintos lakás öröklésekor 1,5 millió forint illetéket, egy 3 millió forintos autónál több mint félmillió forintot szabott ki.)

Székely ezért felkérte az adóhivatalt vezető államtitkárt, Tállai Andrást, hogy intézkedjen a jogtalanul beszedett illetékek visszafizetéséről, illetve megkérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és Tállait, hogy a jövőben egységesen járjanak el a szabályok értelmezésekor.

Székely szerint az azonos nemű párok esetében különösen diszkriminatív a NAV gyakorlata, mivel Magyarországon nem engedélyezik a párok  házasságkötését. Az ombudsman jelentésében megállapította, hogy a NAV által követett jogértelmezés súlyos veszélyeket is hordoz magában, mert ha más területeken is hasonló hozzáállással viszonyulnának a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőkhöz, a jogintézmény kiüresedne. (Korábban már voltak ilyen célú törekvések a kormány részéről.)

Egyelőre nem tudni, hogy az adóhivatal eleget tesz-e az ombudsman felhívásának, és visszafizeti-e a jogtalanul kiszabott illetékösszegeket.

 

(Magyar Nemzet)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin