Hírek

Videó: nyilvános botozással büntettek egy indonéz meleg párt

A délkelet-ázsiai ország Aceh nevű tartományában megbotoztak egy meleg párt, miután rajtakapták őket együttlét közben. 

Fotó: AFP

Indonézia alelnöke, Jusuf Kalla 2015-ben még azt nyilatkozta, hogy ők a legtoleránsabb muszlim többségű ország a földön. Az elmúlt években azonban drasztikus visszalépések történtek az LMBT közösség megítélését és jogi helyzetét illetően. Habár mindössze két olyan tartomány van – Aceh és Dél-Szumátra -, ahol továbbra is illegális a homoszexualitás minden formája, 2016-ban egyre elterjedtebbé vált az LMBT közösség elleni gyűlöletbeszéd.

Valószínűleg az sem segít a helyzeten, hogy az újonnan hozott törvények értelmében azonos nemű párokat nem lehet pozitívan ábrázolni semmilyen médiumban, és országszerte beszüntették az LMBT-jogi szervezetek állami támogatását is – mondván, hogy rossz hatással vannak Indonézia társadalmi értékeire. Sok más politikus mellett a legkeményebb (és egyben talán a legnevetségesebb) homofób nyilatkozatot a védelmi miniszter, Ryamizard Ryacudu tette, aki szerint a “melegpropaganda” rosszabb, mint egy atomháború.

Mindezek következtében történhetett meg, hogy Aceh tartományban nyilvánosan megszégyenítettek egy meleg párt: fejenként 83 botütést kellett elszenvedniük. Az országnak ez az egyetlen régiója, ahol érvényben van a saría, azaz a muszlim vallásos törvénykezés, amelynek értelmében a homoszexualitás bűn. A két férfit helyi “igazságosztók” adták át a rendőrségnek, miután rajtakapták őket.

“Meg akarom menteni a fiatalabb generációt” – nyilatkozta Illiza Sa’auddin Djamal, a város polgármestere, aki a melegek ellen irányuló hadjárat vezetője. – “Képzelje el, mi lenne, ha mindenki azonos neműeket kezdene szeretni, és terjesztenék a betegségeket… Nem emberként gyűlöljük őket. Azt gyűlöljük, amit tesznek.”

A meleg páron kívül még négy hetero párt is botütésekkel büntettek ugyanekkor, mert “csókolóztak és ölelkeztek” – házasságon kívül.

Gay couple publicly caned under Indonesian region’s Sharia law – BBC News

A gay couple have been publicly caned 83 times in the conservative Indonesian province of Aceh.

 

Previous post

Megnyitotta kapuit az AxelBeach Ibiza Hotel

Next post

Megvan az első ázsiai ország, ahol bevezethetik a házassági egyenlőséget