Hírek

Vádat emeltek a barátnője melegnek hitt 8 éves kisfiát meggyilkoló férfi ellen

Idén októberben derített fényt a Los Angeles Megyei Bíróság a brutális esetre, amelynek keretében a 32 éves Isauro Aguirre a halálba kínozta barátnője 8 éves kisfiát, Gabriel Fernandezt. A kisfiú egyetlen bűne az volt, hogy anyja és nevelőapja szerint felnőttként homoszexuális lesz belőle.

Isauro Aguirre

Nevelőapja rendszeresen lányruhákba öltöztette és úgy küldte el iskolába Gabrielt, de mindez csak a jéghegy csúcsa. Leírni is nehéz, milyen megpróbáltatásokat kellett átélnie.

Cigarettát égettek a bőrén, korbácsolták és légpuskával is megsebesítették. Emellett éheztették is az általános iskolás gyermeket, macskaalmot etettek vele és kamrába zárták, a szájába zoknit tömve és kendővel kötve be a szemét.

Isauro Aguirre a bírósági tárgyaláson

A hatóságok az esetről akkor szereztek tudomást, amikor a nevelőapa felhívta a 911 segélyhívó számot. De nem azért, hogy Gabriel életét mentse, hanem a saját bőrét akarta menteni.

A kisfiút a mentők azonnal kórházba szállították, azonban két nappal később belehalt egy szívrohamba. Utolsó perceiben tévképzetek gyötörték, a felette álló orvosról azt hitte, halálra akarja verni őt.

A 8 éves áldozat, Gabriel Fernandez

A bíróság nemcsak Isauro, de barátnője ellen is eljárást indított bűnsegédlet vádjával. A nyomozók a pár telefonkészülékein több üzenetváltást is találtak, melyekben részletezték, hogyan tervezik tovább kínozni a gyereket. A vádat támasztja alá továbbá az is, hogy a végül szívrohamban elhunyt gyermek testén az igazságügyi orvosszakértő számos külső fizikai trauma nyomát állapította meg.

A bírósági kihallgatások során a férfi elismerte, hogy megölte a gyereket, a kínzást azonban nem vállalta magára. Hogy milyen büntetésre számíthat ő és a vérszerinti édesanya? Körülbelül 2-3 héten belül derül ki, de várhatóan mindketten tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapna.

A bíróság várhatóan azt a négy szociális munkást is elítéli, akiknek az elmúlt években Gabriel életének nyomon követése volt a feladatuk.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin