Hírek

Utolsó gesztusként még beintett áldozatai hozzátartozóinak a meleggyűlölő gyilkos

Peter Avsenew 2010-ben betört Steven Adams és Kevin Poweel Wilton Manors-i otthonába, lelőtte az otthon tartózkodó meleg párt, majd több személyes tárgyukat és némi készpénzt magához véve, autójukat feltörve távozott a helyszínről. A pár mindkét tagja belehalt a lövések okozta sérülésbe.

Avsenew-t Florida állam bírósága a héten halált okozó testi sértés és gyűlöletbűncselekmény vádjával halálra ítélre. Az ítélethirdetésnél jelen voltak Steven és Kevin közeli hozzátartozói. A testvéreknek és szülőknek a gyilkos félreérthetetlen jellel adta tudomásukra, mennyire nem bán semmit sem tettéből. Egyszerűen bemutatott nekik.

A dicstelen gesztusról szóló videó itt tekinthető meg:

A szívem mélyén tudtam, hogy ez nekünk, a családtagoknak szól. Később aztán nem is tagadta” – kommentálta Marci Craig, az egyik áldozat testvére.

A férfit először 2010 decemberében tartóztatták le. Ekkor azt állította, hogy a pár már halott volt, amikor megérkezett a lakásra. A 911-es segélyhívó számot pedig azért nem hívta, mert escortként érkezett és nem akarta kellemetlen helyzetbe sodorni magát. Védelmére azonban érdemi bizonyítékot nem tudott felhozni, így tavaly perújrafelvétel történt.

Az esküdtszékhez intézett beszédében Avsenew elmondta, életének egy döntését sem bánja, sőt, büszke arra, amit tett. Végül az esküdtszék indítványozta a döntőbírónak, hogy végezzék ki a férfit.

Previous post

Lehet felnőtt fejjel fogszabályozóm? - Amit a felnőtt fogszabályozásról tudni kell

Next post

90 éves leszbikus néni perli az Egyesült Államok légierejét