Hírek

USA: A vallásra hivatkozva kirúgható a transz munkavállaló

LMBTQI jogi szakértők és ügyvédek csalódásuknak adtak hangot egy szövetségi bíróság döntése után, ami egy transz nő és egykori munkaadója ügyében született.

tomb_angel

 

Amiee Stephens – még férfiként – egy detroiti temetkezési cégnél dolgozott öltöztetőként már hat éve, amikor 2013-ban belekezdett a nemváltó műtétbe. Értesítette munkaadóját, hogy hamarosan a nemi identitásának megfelelő munkaruhában fog megjelenni a cégnél. Két héttel később azonban felmondtak neki, arra hivatkozva, hogy amit tenni készül, az elfogadhatatlan.
Stephens az Amerikai Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult segítségért az őt ért diszkrimináció miatt, és jogi útra terelték az ügyet.
A temetkezési cég tulajdonosa kijelentette, hogy hite szerint megszegné az Úr parancsait, ha hagyná egy beosztottjának, hogy megtagadja a születéskor meghatározott nemét, miközben a céget képviseli.

Sean Cox, az ügyben eljáró bíró a vállalkozónak adott igazat, arra hivatkozva, hogy a temetkezési vállalkozások működését a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény szabályozza, márpedig az esélyegyenlőségi törvény hatálya alól az ilyen cégeknek felmentés adható, ezért az egész beadványt elutasította.

A HRC emberi jogi szervezet igazgatója, Sarah Warbelow így kommentálta a történteket:
Átgondolatlan ítélet született egy nő ügyében, akit csak azért rúgtak ki, mert transznemű. Mélyen csalódottak vagyunk a döntés miatt, ami kinyithatja Pandora szelencéjét és veszélyes precedenst teremthet, ha egyesek vallási szabadsága felülírhatja mások alapvető emberi jogait.”

Stephens képviselői nem adják fel, a szakértők keresik, milyen jogi lépéseket tehetnek az ügyben.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin