Sziget2016

Tudd meg a HIV-státuszod!

Formás vállak, kerek fenék, dagadó nadrág, helyes arc, valamint egy-két sör, esetleg egy feles, és máris a sátorban (vagy a bokrok között) vagytok. “Van nálad gumi?” – teszed fel a kérdést jobb esetben. “Nincs, de minden oké” – hangzik a válasz, te pedig megnyugszol, az alkohol amúgy is lekapcsolta a vészjelzőt a fejedben, és bele is veted magad a védekezés nélküli szexbe. Pedig tudod, milyen fontos az óvszer használata. Még akkor is, ha ma már szinte minden nemi betegség gyógyítható, és a HIV-fertőzéssel hosszú évtizedekig együtt élhetsz, ha megkapod a megfelelő gyógyszereket.

vírus

Magyarországon sajnos nem divat HIV-szűrésre járni. Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa szerint évente mindössze 80 ezer HIV-szűrést végeznek hazánkban, ami elenyészőnek számít. Úgy tűnik, az emberek még mindig jobban félnek a HIV-fertőzöttség bélyegétől, mint attól, hogyan befolyásolhatják mások életét, ha nem tudnak a HIV-státuszukról. Pedig a HIV-fertőzés már akár napi egy tablettával is kezelhető, és ugyanaddig élhetnek a fertőzöttek, mint akik nem azok. A gyógyszerek hatására pedig fertőzni sem fognak. Ugyanakkor, ha valaki nem ismeri a HIV-státuszát, fennáll a veszélye annak, hogy megfertőzi a partnereit – a HIV-fertőzésnek ugyanis nincsenek jellegzetes tünetei. A megfertőződés után pár héttel influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek (láz, fejfájás, ízületi fájdalmak, nátha), de pont azért, mert a jelek alapján mindennapi betegségnek tűnhet, az érintettek gyakran nem is gondolnak HIV-fertőzésre.

A fertőzöttek száma Magyarországon 2-300 fővel nő minden évben. Az elmúlt évben férfi és női prostituáltak is megfertőződtek itthon, annak ellenére, hogy ők eddig nem számítottak rizikócsoportnak. Összesen 1700-1800 embert kezelnek évente HIV-fertőzéssel hazánkban, 4-5000-en azonban nem is tudják magukról, hogy fertőzöttek. A rendszeres szűrések tehát elengedhetetlenek.

Depositphotos_3419955_original

Ha szeretnéd megtudni a HIV-státuszod, akkor erre a Szigeten is lehetőséged lesz. Gyere el a kihelyezett mobil szűrőállomásra, ahol ingyen elvégzik a szükséges tesztet és részletes tájékoztatást adnak a betegség megelőzésével kapcsolatban.Nem akarunk papolni, de fontos, hogy észben tartsd: az egészséged mindennél fontosabb – húzz vagy húzass óvszert a partnereddel!

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin