Hírek

A Transvanilla Transznemű Egyesület közleménye a nem jogi elismerésének elbírálásával kapcsolatban

A Transvanilla Transznemű Egyesület korábbi közleményében beszámolt arról, hogy Magyarországon a nem jogi elismerésére 2004 óta volt lehetőség, az eljárásra azonban jogi szabályozás hiányában egy állandóan változó gyakorlat alapján került sor, amelyet sajnálatos módon 2017. januárjában visszamenőlegesen, 2016. november 14-től, bizonytalan időre és hivatalos indoklás nélkül felfüggesztettek.

Ezt követően az Egyesület számos lépést tett, illetve több hazai és nemzetközi emberi jogi mechanizmust és eszközt igénybe vett a kialakult helyzet előmozdítása érdekében.

Az Egyesület számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Egészségügyért Felelős Államtitkárság – Közegészségügyi, Járványügyi, Egészségügyi Igazgatási és Védelmi Főosztálya, illetve a Budapest Főváros Kormányhivatala – Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály – Névváltoztatási és Anyakönyvi Osztálya által adott telefonos tájékoztatás szerint a nem jogi elismerésére (nem- és névváltoztatás) vonatkozó kérelmek elbírálása újra kezdetét vette.

Jelenleg a  nem jogi elismerésére vonatkozó feltételrendszerben nem történtek változások, az eddig kialakult gyakorlat a mérvadó. Hangsúlyozzuk, hogy jogi szabályozás hiányában a a zökkenőmentes nem- és névváltoztatás menete továbbra is aggályos, és bizonytalannak tekinthető.

Ahogy arról már írtunk, az Egyesületünk, a nem jogi elismerésének bizonytalan időre való felfüggesztése miatt öt transznemű személy képviseletében beadvánnyal fordult a strasbourgi székhelyű , mely a jelenlegi változás ellenére sem veszíti aktualitását.

Transvanilla Transznemű Egyesület

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin