Hírek

Több tucat meleg férfit menekítettek ki Csecsenföldről

Töretlenül folytatódik az oroszországi Csecsenföldön a melegközösséget érintő terror, amelynek keretében az ország politikai és katonai vezetői, élükön Ramzan Kadirov elnök elhatározták, hogy megsemmisítenek minden csecsen férfit, aki saját neméhez vonzódik.

Csecsenföld – a térképen pirossal jelölve

Míg a nyugati állam- és kormányfők igen keveset tesznek a terror megakadályozásáért, addig úgy tűnik egyre több civil szervezet próbál segíteni valamilyen módon a még életben lévő és menekülni próbáló férfiakon.

Közéjük tartozik a Rainbow Railroad (Szivárvány Vasút) elnevezésű alapítvány, amelynek vezetője, Kimahli Powell a héten jelentette be, hogy sikeresen juttattak át 31 férfit Kanadába. A kanadai bevándorlási hivatal ugyanis rendkívüli helyzetre való tekintettel sürgősségi vízumot bocsájtott ki a kérvényezők részére.

Hogy pontosan kikről is van szó és miken mentek át az elmúlt hónapokban, azt egyelőre nem tudni, ugyanis mindannyian nevük elhallgatását kérték – féltik saját és otthon maradt családtagjaik életét a megtorlástól.

Az elmúlt időszak csecsenföldi történései ide kattintva követhetőek nyomon.

Borítókép: Ramzan Kadirov csecsen elnök beszéd közben

Previous post

A házassági egyenlőségtől madár lesz a gyereked

Next post

Öngyilkos lett az iskolai elutasítás miatt egy diák transz fiú