Kultúra

A tiszteletbeli meleg énekes, James Blunt májusban nálunk koncertezik

 

Az egyik legvisszafogottabb és legkedvesebb sztár, James Blunt újra Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget ismét magával ragadja egyedülálló zenei világába.

„Szerintem azért írok ennyire érzékeny dalokat, mert ezeket az érzelmeket nem tudnám hétköznapi módon megfogalmazni. Olyan dalokat énekelek, amik nem elég macsók. Emiatt vannak, akik azt mondják rám, nőies vagyok, vagy meleg – mintha melegnek lenni sértés lenne. Számomra dicséret, ha azt mondják rám, meleg vagyok, és szívesen lennék tiszteletbeli meleg.”

Kevés előadó van, aki ennyire gyorsan lett világsztár és maradt mégis szerény, póz nélküli embernek, mint James Blunt, aki a fentieket 2015-ben nyilatkozta a BBC-nek.

A felső-középosztálybeli családból származó énekes – eredeti nevén James Hillier Blount – 1974-ben született az angliai Tidworth-ben. Édesanyja háromévesen furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni taníttatta. Mivel édesapja a Brit Légierőnél szolgált és a család kétévente költözködött, így James 7 évesen már bentlakásos iskolában tanult, és szüleit gyakorlatilag csak a szünidőkben látta. 14 évesen vásárolta első gitárját, amin dalokat kezdett írni. Tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. 1997-től már tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban, majd Londonban.

2002-ben szerelt le a hadseregtől és rögtön az EMI Publishing-hez szerződött, mint énekes-dalszerző. Debütáló albuma 2004 októberében jelent meg és nagyrészt általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik kislemez, a You’re Beautiful.

Ez a nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon a karrierje: további négy album és négy listavezető sláger, öt Grammy jelölés (valamint BRIT-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), közel 20 millió eladott lemez, 40 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 6 millió like a Facebookon, és egy elképesztő, 412 milliós nézettség a Youtube-on.

 

 

Legújabb albuma The Afterlove címmel tavaly tavasszal jelent meg, az elmúlt hónapokban pedig Robin Schultz szerzeményével, az OK című dallal hallható folyamatosan a rádiókban.

 

 

Emellett hírnevével nemes ügyeket szolgál: jótékonysági szervezeteket támogat, valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol.

 

James Blunt 4 évvel ezelőtti, óriási sikerű koncertje után visszatér Budapestre. The Afterlove elnevezésű új turnéjával 2018. május 8-án a Budapest Arénában lép színpadra. Jegyek most még kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

 

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin