Hírek

Támogatásáról biztosította az LMBTI diákokat Japán új oktatási minisztere

Hiroshi Hase szerint a tanároknak, az osztálytársaknak és a családtagoknak sincs elegendő információja ahhoz, hogy megfelelően kezeljék az LMBTI gyerekeket.

Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

„Szeretném, ha egyértelmű lenne, hogy azt gondolom: a szexuális kisebbségekhez tartozó általános iskolásokról és 16 éven aluli középiskolásokról mintha elfeledkeztünk volna” – nyilatkozta a miniszter.

Hiroshi Hase a nyolcvanas években sportolóként kezdte a karrierjét: az 1984-es Los Angeles-i olimpián kilencedik lett kötöttfogású birkózásban. Ezután emberi jogi ügyvéd lett, majd idén márciusban – amikor már oktatásügyi miniszterhelyettes volt – egy minden parlamenti pártot összefogó frakció megalapításával a homofób diszkrimináció felderítésére vállalkozott. Áprilisban pedig egy olyan ajánlás kiadására kérte a minisztériumot, amiben az LMBTI tanulók nagyobb mértékű elfogadására biztatták az iskolákat. „Most pedig azt szeretném, ha további lépéseket tennénk ezen az úton” – mondta Hase.

Az új minisztert – aki az oktatásügyért, a kultúráért, a sportért, valamint a tudomány és technológia területéért felel – azután helyezték a miniszteri székbe, hogy az előző tisztségviselő, Hakubun Shimomura a 2020-ra építendő központi olimpiai stadion építésekor elkövetett hibák miatt lemondott.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin