Kultúra

Tagadj, tagadj, tagadj! – Interjú Szabó Máté rendezővel

A dopping talán a legaktuálisabb kérdés manapság a sport világában. 2017. augusztus 6-án az a Justin Gatlin lett világbajnok 100 méteres síkfutásban Londonban, akit már kétszer tiltottak el doppingvétség miatt. A közönség nem is kímélte: kifütyülték a győztest. Marija Sarapova teniszezőnő az idei US Openen játszik újra Grand Slam tornán, miután doppingvétség miatt két évre eltiltották. Vagy eszünkbe juthat a tavalyi év legnagyobb sportbotránya: az orosz állami doppingprogram lebukása. Nemhiába nyúlt doppingtémájú előadáshoz az Orlai Produkció is.  

Eve egész életében keményen küzdött, hogy olimpiai bajnok lehessen. Most a sportág egyik legjobb edzőjével készülhet a versenyekre, aki felajánl egy plusz opciót: egy kiegészítő kezelést, amivel a lány a világ legjobbjává válhat. De mennyire biztonságos ez a plusz löket? Mennyire etikus? És mi van, ha kiderül? Akkor már csak egy dolog következhet: a tagadás. Jonathan Maitland darabja, a Tagadj, tagadj, tagadj! a sportvilág egyik legkényesebb kérdését, a doppingolást járja körbe. A darabról Szabó Máté rendező mesélt. 

Mennyire nehéz a sport világát a színpadon megjeleníteni? 

Különös dolog, mert a sport mozgást feltételez, a színpad pedig méreténél fogva ezt behatárolja, ezáltal megkövetelve a kreativitást, az absztrakciót. Nehéz, hiszen ma ezernyi kameraállásban követhetjük a sporteseményeket, ezért abból indultunk ki, hogy gondolatilag mit tartunk fontosnak, és abból született meg egy ábrázolásmód, ami az előadásra jellemző.  

Mennyire fontos maga a sport mint téma a színdarabban? Hiszen itt inkább egy erkölcsi problémáról van szó. 

Olyasmivel szembesül az ember ebben a történetben is, amit ő maga is elhallgat, hiszen mind részese vagyunk valaminek – a tagadás önmagunkra is vonatkozik. Az erkölcsi kérdés valójában háttérbe szorult, a játék szabályai már megváltoztak, és a kérdés inkább az, hogy benne vagyunk-e ebben az új játékban vagy nem. Márpedig benne akarunk lenni. A csalás és ámítás a társadalmi játékszabályok része. Erkölcsi kérdésről beszélni öngyilkos merénylet lenne. Igazából ez a döbbenetes: hogy maga az erkölcsi kérdés abszurd kérdés. Többek között erre világít rá a szöveg.  

Érdekesek a szerepkörök is. Hiszen ki az áldozat? Valójában mindenki az, nem? 

Relatív, hogy ki az áldozat. Hiszen egyszerre többfajta verseny zajlik egy ember életén belül. Például sikeres akar lenni és egészséges. Innentől ez hosszú távú kérdéssé válik, az adott pillanat tűnhet sikeresnek és sok sikeres pillanat miatt meglehet, hogy megéri élni. Aztán a távoli jövőben ugyan ebbe belehalunk, de az a távoli jövő, ez pedig a jelen. Külön kérdés tehát a sors és az aktuális eredmény. Mi azonban nem ítélkezni szeretnénk, inkább minél több szempontot akartunk felmutatni. A szöveg igen szellemes. A kérdés igazából az, hogy mi magunk másként döntenénk-e. A darab kiválóan megmutatja, hogy a lehetőségek mennyire szűkek. És nem csupán a sportoló tagad, minden szereplőnek megvannak a maga bűnei. 

Mi az abszolút üzenet? 

Két dolgot tehetsz, lemondhatsz a győzelemről, és nézheted a tévében másokét, vagy pedig rálépsz egy útra és utána letagadod, hogy ráléptél. Virtuális világot teremtesz, ahová a belépőjegy a tagadás. Fontos együtt éreznünk azzal, hogy a versenysport önmagában önfeláldozás. Ha tiszta, akkor is, ha nem tiszta, akkor is. Utóbbi esetben másokat is feláldozol, de ugyanazt teszed mással, amit veled is megtettek.  

Kaptatok külső segítséget a témával kapcsolatban? 

Voltak beszélgetéseink. Aktív és ex-sportolóval, illetve a doppingellenőrzés területén járatos szakemberrel is.  

A színház feladata a tabuk feltárása. De ha innen nézzük, mennyire kockázatos ez a sporttal kapcsolatban? 

Jelen esetben zéró a tolerancia, de rengeteg a kiskapu. Az ártatlanság vélelme miatt azonban ez egy nagyon érzékeny terület, és mérlegelni kell, hogy mit állítunk, vagy sugallunk A szerző sportriporter, aki erős önkritikával ábrázolja a sportriportereket és tulajdonképpen az összes szereplő viszonyát a valósággal. Igyekeztünk az általa létrehozott helyzetekben hitelesen működni és rámutatni a benne rejlő súlyos tragédiára. A darabbéli edzőnő felnyitja a versenyzőnő szemét, hogy mik a realitások, és különös verbális képességgel felajánl egy alternatívát. És aztán kiderül, hogy ez valójában nem alternatíva, de lehet annak látni és a sportoló is él azzal a lehetőséggel, hogy annak lássa. Látjuk, hogy egy döntésnek mennyi eleme van.   

Az előadást Budapesten a Hatszín teátrumban mutatják be szeptember 16-án, Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Ullmann Mónika, Nagy Viktor Dániel és Ficzere Béla szereplésével.

Fotók: Takács Attila

Previous post

Telefonos Lelki Segítő Képzést hirdet a Háttér

Next post

Fotósorozat - Ken baba ha meleg lenne