Szentpétervár: LMBT aktivisták is felvonultak a Munka ünnepén tartott parádén

Több, mint 90 000 ember vonult végig az orosz nagyváros “főutcáján”, a Nyevszij Proszpekten május elsején. Egy orosz hírportál, az RT News szerint a felvonulók között a politikai szféra teljes spektruma megjelent, kezdve a kormányon lévő Egyesült Oroszország Párttól a kommunista illetve egyéb ellenzéki erőkig. Kisebb atrocitás csak a kormánypárti …

READ MORE →

Három év letöltendő büntetést kapott a homofób bántalmazó

2008-as bevezetése óta első alkalommal állapította meg szexuális irányultságon alapuló közösség tagja elleni erőszak bűncselekményének elkövetését a bíróság egy 2013-as Budapest Pride-ot követő támadás kapcsán. A sértett 2013. július 6-án a Budapest Pride-ról tartott hazafelé, amikor a „Mocskos buzik!” szöveget skandáló ellentüntetők közül kiváló nő hozzá lépett, letépte a szivárvány …

READ MORE →

Uganda: akár minden LMBT csoportot és szervezetet betilthatnak

Ugandában olyan törvénytervezet készül, amelynek jogerőre emelkedésével akár az összes LMBT érdekvédelmi szervezet megszűnhet. A civil szervezetek működését szabályozó törvénybe olyan új részletek kerülnének, amelyek alapján a kormány dönthetne ezeknek a csoportoknak a beiktatásáról, a vizsgálatukról és a feloszlatásukról is, emellett ők szabnák ki a bírságokat is, amennyiben az adott …

READ MORE →

Egyiptom kitiltja a meleg utazókat?

Beláthatatlan következményei lehetnek annak az ügynek, amelyről kedden döntött egy egyiptomi bíróság. Az ítélethozatal során megtagadták egy líbiai állampolgárságú fiatalembernek, hogy folytassa 2008-ban megszakított tanulmányait az Arab Tudományos, Műszaki és Katonai Egyetemen, Kairóban. A fiatalembert már hét évvel ezelőtt is feltételezett homoszexualitása miatt utasították ki az országból és a mostani …

READ MORE →

Videó: az orosz Siri homofób

A brit Alex videója szerint az Apple virtuális asszisztense oroszul nemes egyszerűséggel nem hajlandó melegséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolni.  Az iPhone-ra és iPad-re is elérhető Siri nemrég “tanult meg” oroszul, néhány másik nyelvvel egyetemben. Lenti videó szerint azonban, ha oroszul érdeklődünk nála arról – tartózkodási helyünktől függetlenül -, hogy mondjuk hol van …

READ MORE →

Pink hajjal a diszkrimináció ellen

Luke Watson torontói rendőr pinkre festette a haját, hogy ezzel hívja fel a figyelmet az LMBT diszkrimináció és a megfélemlítés (bullying) megfékezésére.  A férfi nem csak úgy, hanem a Nemzetközi Pink Nap alkalmából festette rikító színűre a haját, amelynek célja – a hivatalos honlap szerint -, hogy felhívja a figyelmet …

READ MORE →

Homofób kampány helyett szivárványok

Nem egyszer adtunk már mi is hírt arról, hogy amerikai konzervatív politikusok különböző módokon megpróbálják megakadályozni az LMBT* közösség jogegyenlőségét. Ezeken az ember általában vagy feldühödik, vagy ha nagyon abszurdak – mert volt ilyen is épp elég -, akkor jót nevet. Jelen eset az utóbbi kategóriába tartozik.   Paul Shepherd …

READ MORE →

Egy kaliforniai ügyvéd kivégezné a melegeket

Matt McLaughlin kaliforniai ügyvéd népszavazási kérelmet nyújtott be annak ügyében, hogy ezentúl bárkit, aki azonos nemű személlyel létesít szexuális kapcsolatot, kivégezhessenek.  Donald Bentz, a sacramentói LMBT Közösségi Központ igazgatója szerint az eset egyszerre rémisztő és hihetetlenül nevetséges; azt is bevallotta, hogy kissé aggódik amiatt, hogy tényleg a szavazók elé kerülhet …

READ MORE →

A melegek olyanok mint a drogfüggők és az aszályról is ők tehetnek!

Épp tegnap délután adtunk hangot annak, hogy mostanában milyen ritkán van lehetőségünk hírt adni a világ legbutább homofób kijelentéseiről, erre hirtelen megugrott a számuk. Egyikük az amerikai volt baptista lelkész Pat Robertson, aki saját műsorában szokott tanácsot osztani levélíróknak és betelefonálóknak. Korábban már kifejtette, hogy a melegek azért fognak kihalni …

READ MORE →

Egy pap szerint a melegek olyanok, mint a baltás gyilkosok

Bár rég foglalkoztunk hülyékkel, szerencsére a nagyvilág időről-időre ellát minket alapanyaggal. Az Amerikai Egyesült Államokban például nemcsak bizonyos szervezeteket listáznak masszív homofóbiájuk miatt, de néhány törpeegyházat is számon tartanak közöttük. Ezek közül a legismertebb a Westboro Baptista Egyház, amely többek között zsidó és iszlámellenes, elítéli a válást, hálás a 2001. …

READ MORE →