A szexuális felvilágosítástól melegek lesznek a diákok egy oktatási vezető szerint

Úgy látszik, az amerikai vallásos-konzervatív körök futószalagon képesek szállítani a hajmeresztő kijelentéseket LMBTQ-kérdésben. Alig egy hét telt el azóta, hogy egy melegellenes keresztény csoport alapítója egy vallási rádióadóban azt mondta, a kamasz fiúkat nem szabad együtt hagyni, különben melegek lesznek. És máris itt a következő botrányos megnyilatkozás.   Kalifornia hagyományosan …

READ MORE →

Diákjai bújatták elő, majd kirúgták a meleg tanárt a katolikus iskolából

Négy éve tanít vallástudományt Matt Tedeschi a chicagoi Szent Ignáciusz középiskolában, az iskola vezetése azonban úgy döntött, megválik tőle. A férfi állítása szerint kizárólag azért, mert homoszexuális. Matt élete 2016 elején kezdett megnehezülni, amikor az OK Cupid társkereső oldalon rátalált egy diákja. Ő természetesen azonnal tovább adta az információt barátainak …

READ MORE →

Nem iratkozhatnak be meleg hallgatók egy indonéz egyetemre

  Az Universitas Andalas egyetemen beiratkozás előtt minden diáknak írásban kell nyilatkoznia arról, hogy nem tagja az LMBTQ közösségnek. Az egyetem vezetője, Tafdil Husni a helyi médiában megerősítette, hogy nem fogadnak LMBTQ hallgatókat. “Ha nem írják alá a nyilatkozatot, nem vesszük fel őket.” Tafdil Husni szerint állami egyetemként a vallási …

READ MORE →

“A melegek veszélyesek a társadalomra” – Órák alatt elsöpörte a parlamenti képviselőt a felháborodás

Az Egyesült Királyság kormánypártjának, a Konzervatív Párt egyik parlamenti képviselője, Andrew Turner azt találta mondani, hogy a melegek veszélyesek a társadalomra.   Egy működő európai demokráciában pedig pontosan az történik, ami ezután: Turner órákon belül, önszántából lemondott, mielőtt pártja szólította volna fel lemondásra. “Nincs helye a pártban ilyen nézeteknek” – …

READ MORE →

Az iskolának kötelező lesz előbújatnia a meleg diákokat Texasban

Olyan törvénytervezetet nyújtottak be Texasban, ami kötelezővé tenné az állami fenntartású iskolák tanárainak, hogy minden írásos feljegyzést megosszanak a diákok szüleivel. Azokat is, amiket a diákok egyébként szeretnének bizalmasan kezelni. A republikánusok radikális konzervatív szárnyához tartozó Konni Burton szenátor által benyújtott tervezet értelmében az olyan írásos feljegyezések is elérhetőek lesznek …

READ MORE →

Ördögűzést kínált egy keresztény iskola, hogy egy meleg diákot megmentsenek az ördögtől

Egy keresztény fundamentalista iskolahálózat, ami Nagy-Britanniában 27 iskolát is fenntart, a nyomozati anyagok szerint ördögűzést kínált egy meleg diák apjának.   Az Accelerated Christian Education (ACE) iskoláinak kötelező az Egyesült Királyság tanterveihez tartaniuk magukat, az évek során mégis számtalan panasz érkezett a tevékenységükkel kapcsolatban. A saját tankönyveiket használó iskolahálózatban azt …

READ MORE →

A Meleg-Heteró Szövetségeknek hála kevesebb az iskolai erőszak

Egy friss tanulmány bebizonyította, hogy azokban az iskolákban, ahol Meleg-Heteró Szövetségek (Gay-Straight Alliance – GSA) működnek, sokkal kisebb a bántalmazások és a homofób megnyilvánulások aránya. A nashville-i Vanderbilt University kutatása 15 különböző tanulmányt vizsgált meg, amelyek összesen 63 ezer résztvevővel készültek. Azok a diákok, akiknek középiskolájában működik GSA, 52 százalékkal …

READ MORE →

Skóciában a katolikus egyház is szembe száll a homofóbiával

A napokban jelentették be, hogy a skót katolikus egyház is besegít az iskolai homofóbia elleni harcba. A programot egyébként a skót politikusok széles köre is támogatja. Time For Inclusive Edication (Befogadó Oktatás Ideje [TIE]) nevű programot arra hozták létre, hogy olyan tanári továbbképzéseket találjanak ki, amelyek során az oktatók megtanulják, …

READ MORE →

Előbújásával mutat példát iskolásoknak

Tim Ramsey, a Just Like Us (“Pont olyan, mint mi”) nevű kampány vezetője azt nyilatkozta, hogy amíg a csak fiúknak fenntartott iskolába járt, nem mert coming outolni. Most azonban szeretne példát mutatni a diákoknak, ezért visszatért régi iskolájába.  Ramsey nem tétlenkedett az elmúlt években, ami az LMBT-jogi aktivizmusát illeti: munkálkodásának gyümölcse az …

READ MORE →

Emma Thompson az iskolai homofóbia ellen kampányol

Emma Thompson angol színésznő is a Befogadó Oktatás Ideje (TIE) kampánya mögé állt, hogy megállítsák az iskolákban a homofóbiát.  A színésznő Mhairi Black parlamenti képviselő, Peter Tatchell, melegjogi aktivista és a nyíltan meleg rögbi játékvezető Nigel Owens után csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek főfeladata, hogy újragondolja az iskolai diszkrimináció kérdését. Emma …

READ MORE →