Életmód

Sztárok, akiknek nem is gondolnád, hogy valamelyik szülője az LMBT-közösség tagja

Ma már a nyugati művészvilág körében egyre kevésbé kérdés, kiállnak-e az LMBT-jogok mellett. A megszólalók körében akadnak azonban, akiknek meggyőződésük sokkal mélyebbről eredeztethető. Például azért, mert családtagjaik, akár szüleik között is van, aki tagja közösségünknek.

  1. Kylie Jenner

    Kylie Jenner édesapja, a Kardashian-lányok mostohaapja, Bruce Jenner 2015 év elején bújt elő transzneműként, majd nem sokkal később a Vanity Fair címlapján is szerepelt  és annyit kért, mostantól mindenki hívja Caitlynnek. Míg Kylie továbbra is nagyon közel áll szülőjéhez, Kendallról ugyanez már nem mondható el, állítólag a mai napig neheztel Caitlynre egyes kijelentései miatt.

  2. Jay Z


    Jay Z édesanyja, Gloria Carter idén nyáron fia 4:44 című albumán osztotta meg a nagyvilággal, hogy leszbikus és évtizedeken élt rejtőzködve. Végül a pletykalapok egyre erősödő pletykái és találgatásai vették rá, hogy előbújjon.

  3. Jena Malone


    Az Éhezők viadala színésznőjét édesanyja, Deborah és annak párja nevelte fel, akit Jena mindig keresztanyuként emleget. “Két édesanyám van és ez fantasztikus! Dupla élvezet. És minél több szeretetet kapsz gyermekként, annál jobb.” – Emlékei annak ellenére is édesek, hogy nagyon szegény családban nőtt fel, 27 alkalommal kellett költözniük albérletből albérletbe, nem egyszer az autóban aludva.

  4. Robert De Niro


    De Niro szülei 1946-ban költöztek külön. Édesapja egész életében küzdött másságával, emiatt hajlamos volt a depresszióra. Végül 1993-ban, mély szegénységben, magányosan hunyt el Párizsban. Színész fia a mai napig bánja, hogy annak idején nem beszélt gyakrabban róla édesapjával.

  5. Jodie Foster


    Foster édesanyja, Evelyn leszbikus volt és élettársa segített felnevelni a kislányt, aki sokáig nem tudta, hogy ki is valójában a hölgy. Éveken keresztül abban a hitben volt, hogy a nagynénje. Jodie Foster 2013-ban Golden Globe Díjátadón maga is leszbikusként bújt elő – megerősítve az akkor már jó ideje nyílt titokként kezelt tényeket.

  6. Judy Garland


    Judy Garland édesapja, Frank Gumm rendszeresen létesített szexuális kapcsolatot férfiakkal. Előfordult, hogy óvatlan volt, egy alkalommal színházi szexbotrányba is keveredett, amiért aztán az egész családnak California államba kellett költöznie.

  7. Liza Minnelli


    Minnelli édesapja, Vincente Minnelli a pletykák szerint biszexuális volt és rendszeresen találkozgatott férfiakkal – amíg a család New Yorkban élt. Hollywoodba költözésüket követően azonban óvatosabb volt és rejtőzködött.

  8. 50 Cent


    A rapper egy 2012-es, Perez Hiltonnak adott interjúban mesélt arról, hogy édesanyja leszbikus volt. Elmondása szerint gyerekkorában ez egyáltalán nem tudatosult benne, hisz más anyukák is találkozgatnak és töltenek el együtt időt a barátnőikkel. Az ő esetében azonban a nagymama “segített” felnyitni a szemét és röbbenteni unokáját az anyuka szexuális orientációjára. Például amikor édesanyja és párja megcsókolták egymást, a nagymama később így kommentálta: “Láttad ezt? Ezt kicsit több volt, mint két barát puszija.

Forrás: Pinknews

Previous post

Endlich! 2019-től házasodhatnak Ausztriában az azonos nemű párok

Next post

Kitilja Oroszország a meztelen brit evezősök naptárját