Hírek

Szlovéniában népszavazást tartanak a házassági egyenlőség visszavonásáért

Még csak néhány hónapja van érvényben a törvény, ám vallásos és konzervatív csoportok most hivatalosan is meg kívánják torpedózni a parlament döntését.

A graffiti felirata eredetileg az volt: "húzzátok karóba a leszbikusokat", majd a javítás után: "hajoljatok meg a leszbikusok előtt"
A graffiti felirata eredetileg az volt: „húzzátok karóba a leszbikusokat”, a javítás után pedig ez lett: „hajoljatok meg a leszbikusok előtt”

A szlovén parlament idén márciusban szavazta meg azt a törvényt, amely kimondja, hogy a házasság – nemtől függetlenül – két felnőtt ember egyesülése. A „Gyermekek veszélyben” nevű szervezet már akkor is ellenezte a döntést, ám mostanra jutottak el odáig, hogy a népszavazás kezdeményezéséhez szükséges 40 000 aláírást összegyűjtsék.

A házassági egyenlőséget anno 51:28 arányban szavazták meg a képviselők (öten tartózkodtak), a mostani népszavazást pedig 69-en támogatták és 11-en ellenezték. Habár felmerült az az aggály, hogy fundamentális állampolgári jogokról – vagyis inkább azok elvételéről – nem népszavazással kellene dönteni, a képviselők mégis engedélyezték a szavazást, amelyet idén december 20-án fognak megtartani.

Eddig Írország az egyetlen olyan állam a világon, ahol a házassági egyenlőség bevezetéséről népszavazás keretében döntöttek: azonban a híresen vallásos írek döntő többsége támogatta a nyitott szemléletű döntést.

A Szlovéniában készített felmérések változatos eredményeket mutatnak: egyesek szerint a lakosság 30, míg más kérdőívek alapján akár az 50%-uk is támogatja az azonos neműek házasságkötését.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin