HírekPride

A szerb miniszterelnök is részt vett a Belgrád Pride-on

Először vett részt szerb miniszterelnök a belgrádi Pride felvonuláson. A jobbközép kormány vezetője, Ana Brnabic a vasárnapi sétával a szexuális kisebbségek jogainak védelme mellett állt ki. A körülbelül ezer résztvevő felvonulását több száz rendőr biztosította, az eleredő eső miatt azonban a séta úti célján, a belgrádi Köztársaság téren tervezett buli elmaradt. A tömeg szivárvány színű zászlókkal, lufikkal és az idei Pride jelszavát – A változásért – hirdető transzparensekkel sétált át a szerb főváros központi utcáin.

 

 

A felvonulás előtt a kormányfő az újságíróknak azt mondta, jelenléte a szerb kormánynak azt az üzenetét hordozza, hogy Szerbia tiszteli a különbözőségeket, amik erősítik a társadalmat, és a szerb kormány nem tűri sem a gyűlöletbeszédet, sem a gyűlölet fizikai megnyilvánulását, és következetesen büntet minden ilyen típusú bűncselekményt.

A Belgrád Pride-on a szerb miniszterelnök mellett a kormány szociális ügyekért felelős minisztere és a helyi önkormányzatokért felelős tárca vezetője, illetve Belgrád polgármestere és több diplomata is részt vett. Ana Brnabic tavaly is támogatta a rendezvényt, akkor még államigazgatási miniszter volt.

 

 

Brnabic június óta vezeti miniszterelnökként a nyugat-balkáni országot. Kinevezése a melegjogi aktivisták szerint egyrészt üzenet volt az Európai Uniónak, hogy Szerbia tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, másrészt az országban élő szexuális kisebbségek helyzete és megítélése is javulhat azzal, hogy a kormányfő nyíltan leszbikus.

A balkáni országokhoz hasonlóan Szerbia is erősen konzervatív nézeteket vall a melegséggel kapcsolatban. A homoszexualitást csupán 1994-ben dekriminalizálták, és az azonos neműek párkapcsolatát a mai napig nem ismerik el, házasságukat pedig az alkotmány is tiltja. A belgrádi pride felvonulásokat sok évig betiltották, többször verték szét durván szélsőségesek. Az utóbbi három éveben azonban már békésen zajlottak a rendezvények, miniszterként Brnabic a 2016-os Belgrád Pride felvonuláson a város polgármesterével együtt vett részt.

 

 

 

(444, Parada ponosa Beograd)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin