Hírek

Skóciában a katolikus egyház is szembe száll a homofóbiával

A napokban jelentették be, hogy a skót katolikus egyház is besegít az iskolai homofóbia elleni harcba. A programot egyébként a skót politikusok széles köre is támogatja.

Time For Inclusive Edication (Befogadó Oktatás Ideje [TIE]) nevű programot arra hozták létre, hogy olyan tanári továbbképzéseket találjanak ki, amelyek során az oktatók megtanulják, miként vegyék fel a harcot az osztálytermi homofóbiával szemben. Több politikus, mint például a liberális-demokrata Willie Rennie, a zöldpárti Patrick Harvei és a konzervatív Oliver Mundell után a katolikus egyház is a TIE mögé állt.

homophobia

A skót katolikus egyház szóvivője úgy nyilatkozott: „Az egyház együtt dolgozik a Katolikus Igazgatók Szövetségével, hogy biztosíthassák a tanárok megfelelő tudását, hogy nyitottan, megértően és magabiztosan tudjanak beszélni a kapcsolatokról, beleértve az LMBT-kapcsolatokat is.”

A programot a skót politikusok az orlandói mészárlás után karolták fel. Nicola Sturgeon, az ország első minisztere úgy fogalmazott: „Nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol a fiataloknak azt kell érezniük, hogy a szexuális orientációjuk vagy a nemi identitásuk miatt elítélik őket, vagy hogy kevesebbnek érezzék magukat, mint a társadalom többi tagja.”

A skót katolikus egyház nyíltsága bámulatos, hiszen a Skót Egyház május óta engedélyezi, hogy lelkészei azonos nemű párjukkal is házasságra lépjenek.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin