Utazás

Sitges – A város, ahová minden meleg legalább egyszer ellátogat

A tengerparti Sitges városa Barcelonától 35 kilométerre délre található, így a két település meglátogatását akár egybe is fűzhetjük egy spanyolországi nyaralás alkalmával. Sitges egyszerre nyugodt kisváros és igazi partiközpont, így a katalán fővároshoz többféleképpen is viszonyíthatjuk: egyszerre jelenthet nyugodt oázist a nyüzsgéssel szemben, de ha a bulik és a tengerpart mellett némi kulturális kalandra is vágyunk, Barcelona csak egy ugrásra van tőlünk.

Sitges egészen a 19. század végéig egy tradicionális halászfalu volt, azonban ekkor – a korabeli divatnak megfelelően – ideköltözött egy nyárra a katalán modernista művészeti mozgalom egyik vezéralakja, Santiago Rusiñol festő, és felkavarta az állóvizet. A művész különleges hangulatú otthona azóta múzeum lett, ahol többek között katalán művészek üvegtárgyai és kerámiái vannak kiállítva a különleges enteriőrökben. A kisváros azóta is sok művészt megihletett; a századfordulón született szobrok és festmények gyűjteménye (Museu Maricel) mellett kortárs művészek munkáit is megcsodálhatjuk.

A halászat mellett a bortermelés volt Sitges fő bevételi forrása egészen az 1960-as évekig, és amikor ennek kissé leáldozott, a város vezetése – bölcsen – a turizmus fejlesztése mellett döntött. A tipikus mediterrán épületekkel tűzdelt, hangulatos óváros mellett összesen 17 strand várja a turistákat, a már említett klasszikus múzeumok mellett pedig egy különleges intézménybe, a Casa Bacardíba is ellátogathatunk. A híres rummárka alapítója, Facundo Bacardí ugyanis Sitges-ben látta meg a napvilágot, és bár Kubában alapította meg gyárát, de később is sokat tett szülővárosáért.

Sitges melegbarát és meleg helyei a belvárosban koncentrálódnak; itt gyakorlatilag egymást érik a bárok, kávézók és éttermek. Az évente megrendezett pride felvonulás különlegessége, hogy a tengerparton vonul végig a menet a Kansas nevű étteremtől a Sant Bartomeu i Santa Tecla templomig, majd vissza.

Ország: Spanyolország

LMBT jogok: 2005 óta egyenlő házasság és örökbefogadási lehetőségek

Átlagos nyári időjárás: 26-28 ⁰C közötti hőmérséklet

Időeltolódás: nincs

Utazás: napi több repülőjárat Barcelonába

Bejutás a városba: vonattal vagy busszal Barcelonából

 

LMBTQ események, egyéb fesztiválok:

június 8–12. Sitges Pride

szeptember 1–11. Sitges Bears Week

Previous post

Ismerkedjünk az interszexualitással!

Next post

Ősi mesterség, modern idők