Hírek

Saját édesanyja gyilkolta meg a meleg fiút

Tizenhét éves meleg fiatalember elégetett és elásott holttestére találtak brazil hatóságok nem messze Sao Paolotól egy mezőn. Itaberli Lozano maradványai egy héttel azután kerültek elő, hogy édesanyja halálos szúrást ejtett rajta.

Tatiana Lozani Pereira azt állította, hogy fia rendszeres drogfogyasztó volt és folyamatosan idegen férfiakat vitt haza. Ezzel szemben a nagybácsi, Daria Rosa szerint a fiú mindig is keményen dolgozó és eminens tanuló volt, akit anyja korábban soha nem vádolt meg droghasználattal. Véleménye szerint a gyilkosság egyetlen indítéka a gyerek homoszexualitása volt.

Az értelmetlen tragédiát követően az édesanya napokig azt állította a családnak, hogy fia világgá ment, majd kilenc nappal később eltűnt személy miatt adott fel keresési felhívást a helyi rendőrségen.

A felhívás beadásának pillanatában a hatóságok azonban már két napja a holttest birtokában voltak és innen felgyorsultak az események, ugyanis könnyen azonosítani tudták az „eltűnt” Itaberlit viszonylag épségben megmaradt karkötője alapján, amely számos Facebook-fotóján is látható.

Az édesanya a kihallgatások során bukott le. Először azt állította, hogy fia egy vitát követően december 27-én lépett le nagybátyjához és nagymamájához, majd 29-én visszatért, amikor ismét összevesztek és ekkor az édesanya önvédelemből szúrta le saját fiát, aki halálosan megfenyegette nemcsak őt, hanem férjét és három éves gyermeküket is.

A történet akkor módosult, amikor egy későbbi elbeszélgetésen kiderült, hogy Itaberli decemberben már jelentette édesanyját a rendőrségen, aki állítása szerint – és erről Facebookon is posztolt – megfenyegette és két fiatalt is felbérelt a megveretésre.

Mindezek után a nyomozók ki is hallgattak két fiatalt, akik bevallották, hogy az édesanya bérelte fel őket, ijesszenek rá a fiúra. Végül azonban Tatiana volt, aki a halálos szúrást adta agyonvert fiának.

Jelenleg a nő és férje is előzetes letartóztatásban van gyilkosságért és holttest rejtegetéséért.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin