HírekPride

Programok csütörtökre – Budapest Pride 2017

Július 6. 18:00 – Mert mindannyiunkat érint
Helyszín: Mozsár Kávézó

Mert mindannyiunkat érint – Mi a gyűlölet-bűncselekmény?

Gyűlölet-bűncselekmény. Gyűlölet és bűncselekmény. A két kifejezést érteni véljük, de mi van, ha összerakjuk a kettőt eggyé? Miben különbözik a gyűlölet-bűncselekmény a többi bűncselekménytől? Hogy jön ide a gyűlölet?

A workshop olyan eseteket és történeteket dolgoz fel, amelyekben az áldozat nem „véletlenül” vált az elkövetők célpontjává, hanem vélt vagy valós tulajdonsága (bőrszíne, nemzeti hovatartozása, nemi identitása vagy éppen vallása) miatt. Az interaktív műhely során játékos feladatokkal, esetfeldolgozásokon keresztül járjuk körül a témát. Egy izgalmas szerepjáték kapcsán szembenézhetünk a társadalmunkban élő előítéletekkel, majd konkrét példákon keresztül megismerjük többek között a diszkrimináció, az uszítás és természetesen a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát. A képzés végére a résztvevők képesek lesznek az elsajátítottak alapján eldönteni, hogy konkrét esetek gyűlölet-bűncselekménynek tekinthetők-e. A foglalkozás során szó esik a közelmúlt nagy port felkavart ügyeiről, a jog eszközeiről és korlátairól, és a gyűlölet-bűncselekmények társadalmi közegéről. A workshop 90 perces, ajánljuk 13 év fölötti iskolásoknak és felnőtteknek.

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/1388863587830057/

 

 

Július 6. 18:00 – Sokszínű kereszténység
Helyszín: Művelődési Szint (Müszi)

A Budapest Pride programsorozat keretein belül élő könyvtárat szervezünk a “Keresztények a melegekért” csoport tagjaival és meghívott vendégeivel.
Várunk minden kedves érdeklődő “olvasót”, aki ki szeretne kölcsönözni egy vagy több „könyvet”.
A “könyvek” elfogadó, főként keresztény emberek lesznek különféle felekezetből, akik más más okból érdekes “olvasmánynak” ígérkeznek. Többek közt lesz teológus, egyházi személy, lelki vezető és meleg keresztény vendégünk is. Látogass el hozzánk és kölcsönözz ki egy-egy “könyvet” egy személyes beszélgetésre!

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/459925967676864/

 

 

Július 6. 18:00 – Londoni zsidó LMBT+ közösség kiállítás
Helyszín: Kelet Kávézó és Galéria

Képeink a londoni zsidó lmbt+ közösséggel való találkozásunk során készültek. Az együtt töltött idõ alatt alkalmunk volt megismerni a KeshetUK közösségi munkáját, a UJS ezirányú tevékenységét, valamint az IGLYO aktivizmusát a témában. A kiállításon bemutatásra kerülnek a tagokról készült portrék, interjúk, valamint a zsidó vallás és szexualitás kapcsolata. A kiállítás az EUJS, a Hillel Hungary támogatásával és a Keshet UK közreműködésével valósul meg.

Kiállító művészek: Beszédes Noémi, fotográfus; Holland Kati, fotográfus, grafikus
Megnyitó: Július 6., 18:00
A kiállítást megnyitja: Büchler Tamás
A kiállítás megtekinthető: Július 7-28.

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/323975151354639/

 

 

Július 6. 18:00 – A mágikus cell bemutatja: LMBTQ animációk
Helyszín: Art+ Cinema

‘A mágikus cell bemutatja’ című rövidfilm-sorozatunk különkiadásával készülünk a Budapest Pride-ra, melynek kísérőprogramjaként LMBTQ animációkat gyűjtöttünk egy csokorba. Az LMBTQ témához sztereotipikusan dokumentarista, drámai vagy a szexualitást kiemelő módon nyúlnak a filmesek, ezért mi egy olyan válogatást mutatunk, melyben szimbolikus-szürrealista, antiutópisztikus, a testiséget humoros módon bemutató, de még cuki animációs rövidfilmek is láthatók a világ minden tájáról, hagyományos 2D, CGI és stop motion alkotásokkal. A vetítés után Tóth Lucával, a Superbia rendezőjével beszélgetünk.
A filmek többsége dialóg nélküli, amelyik szöveget tartalmaz, azt angol felirattal vetítjük. A belépés ingyenes!

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/113991205883942/

 

 

Július 6. 19:00 – Grund Színház: Hazaviszlek
Helyszín: Impró – kreatív töltőállomás

Két nő megismerkedésének estéjével indulunk, amikor is egyikük lakására érkeznek egy kellemes vacsora után. Kinyitnak egy üveg bort, csevegnek és néhol lopott másodpercekig egymáson felejtik a tekintetüket. Kíváncsiak ők. Leginkább egymásra. Az előadást az improvizáció technikáival építik a karaktereket formázó színészek. Azaz nem tudják előre, hogy kik a szereplők, mi a történetük és merre halad a kapcsolatuk. Azt is a jelen dönti el, hogy a két nő közös és külön-külön megélt pillanataiból melyekbe leshetünk bele. Így történhet, hogy nézőként pont olyan érzésünk van, mintha mi randevúznánk ezzel a két nővel ezen az estén. Itt-ott felbukkannak részletek a világukból, mi pedig néha együtt érzünk, néha felháborodunk, és gyakran csak mennénk velük tovább. Lehetőséget kapunk rá, hogy kutatói szemmel tekintsünk olyan témákra, mint szerelem, szexualitás, bizalom, ítélkezés, felelősség, hit és a sor még folytatódik. Ötven perces előadás a nők között szövődő kapcsolatokról, nem csak nőknek.

Játszók: Boncsér Sára Luca és Palkovits Nóra

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/1729608280400020

 

 

Július 6. 19:00 – Tudatos Szex Másként
Helyszín: Anker’t

Mi van akkor, ha nem hetero és/vagy nem monogám és/vagy nem „normális” kapcsolatban élsz és/vagy stb. de szeretnél tudatos lenni?

Az este során megismerheted, hogy miben különbözik a tudatos szexualitás a rekreációs vagy reproduktív szextől. Hogyan tegyünk különbséget a saját boldogságunkat akadályozó blokkjaink és a vágyaink mögött felsejlőt preferenciáink között?

Beszélgetünk arról, hogy:
– Miért fontos tudatosan élni, érezni és szeretni? Vajon jobb-e tudatosan szeretkezni?
– Valóban monogám az emberi test? Valóban csak egyetlen emberrel lehetünk intimek/szerelmesek?
– Valóban egy kaptafára készül a szexualitás, mint azt a média és a mainstream sugallja? Vagy mindannyian mások vagyunk és teljesen egyedi az igényünk?

Ezekkel a kérdésekkel is segítünk rávilágitani, hogy a testünk ismerete mennyire fontos minden érzékszervünk és érzékünk megnyitásában és felfedezésében, ezáltal a szexualitás kiteljesedésében. Beszélgetünk arról is, hogy mit képvisel a Tudatos Szex Alapítvány, milyen tanfolyamokat tervezünk és miért fontos az, hogy a tudatosságot a szexualitásba is beemeljük. A rövid előadást egy kedves gyakorlatokból álló rész követi, melyben megtapasztalhatjuk, hogyan lehet koncepcióktól mentesen a jelen pillanatban teljesen nyitottan kapcsolódni bárkivel, akár egy idegennel is. Játékos és biztonságos keretek között egy olyan élménnyel gazdagodhatsz, amely azt is segít átgondolni, hogy a továbbiakban mi irányítsa az életedet. Tolerancia, tapasztalás és szeretet vagy elzárkózás, múltbeli sérelmek és félelem.

A döntés a tiéd, mi csak a lehetőségeket tudjuk megmutatni, hogy megtapasztalhasd a saját szexualitásod a maga valójába. A programot tartja: Németh Éva, és Papp János a Tudatos Szex Alapítvány két Főkolomposa. (www.tudatosszex.hu) Évi és PJ közvetlen, gátlásmentes előadásmódja, nyitottsága és természetes viselkedése és több éves tréneri gyakorlatuk képes feloldani mások korlátait is, melynek révén magával ragadó előadások és workshopok jöttek és jönnek létre közreműködésükkel. Az élmény garantált! A program ingyenes, de önkéntes támogatást, hozzájárulást szívesen fogadunk.

További információ az esemény Facebook-oldalán.

 

 

Július 6. 21:00 – Momentán Társulat: Fiúk Ketten
Helyszín: Momentán Társulat

80 perc improvizáció egy meleg párkapcsolatra. Két férfi. Szeretik egymást, együtt élnek. Átlagos hétköznap estének néznének elébe, de a nézők ötlete alapján érkezik egy hír, ami próbára teszi a párkapcsolatukat. Így az este hirtelen különlegessé válik. Félelmek, vágyak, titkos gondolatok kerülnek napvilágra, amivel párként és egyénként is meg kell küzdeniük. És a vége? Az impróban és egy párkapcsolatban bármi megtörténhet.

Játszók: Bódy Gergő és Rada Bálint

További információ az esemény Facebook-oldalán:

https://www.facebook.com/events/470161056652659

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin