Egészség

Őszinte videóban beszélt HIV státuszáról a melegpornó-színész

Saját készítésű YouTube-videóban tárulkozott ki Kayden Gray melegpornó-színész. A Londonban élő férfit 3,5 évvel ezelőtt diagnosztizálták HIV-vírussal, 9 hónappal azután, hogy a felnőttfilm-iparban kezdett dolgozni.

Tudom, hogy lesznek, akiknek ez a felvétel nem tetszik majd, de ez csak újabb ok arra, hogy megcsináljam. És hogy mindenkinek elmondjam, HIV-pozitív vagyok” – kezdett bele történetébe Gray, aki úgy érezte, túl sokáig ült a titkán, túl sokáig tartotta már eddig is magában.

Elmentem egy buliba, ahol jópár fiút megfektettem gumi nélkül. Jó móka volt. Aztán megbetegedtem.” Egy héttel később, mikor már azt hitte felgyógyult, hirtelen minden csak még rosszabbra fordult. Fogyni kezdett és influenza-szerű tüneteket produkált. „Tudom, hogy sokan, akik HIV-fertőzöttek lesznek, nem tapasztalnak tünetet, számomra azonban nagyon is nyilvánvaló volt, hogy valami baj van.

Az eredmények kézhez vételét követően Kayden gusztustalannak érezte magát, olyan embernek, akit senki nem lenne képes szeretni. Azt hitte az élete a végéhez közeleg. Mostanra azonban talpra állt, szedi az előírt gyógyszereket és a vírusszáma kimutathatlanul alacsony.

Szeretné, ha hibájából mások is tanulnának. „A helyzet az, hogy mint látod, elég egy hiba, egy vadabb éjszaka, egy védekezés nélküli szex ismeretlennel és máris csatlakoztál a klubhoz. Ennyire egyszerű. Ha az a típusú srác vagy, aki először beleül a farokba és csak utána kérdez, akkor barátom könnyen lehet, hogy gőzerővel haladsz a klubtagságid felé.

Kayden úgy tapasztalja, nem könnyű a HIV-vel együtt élni, de a legrosszabb mégsem maga a betegség, hanem az előítéletek és a megvetés. Nem is a társadalomé, hanem a melegközösségé, amely így próbál nem tudomást venni a HIV létezéséről.

Azoknak pedig, akik HIV-pozitívak és nemrég szembesültek betegségükkel, ezt üzeni: „Idővel könnyebb lesz. Leül a por. És látni fogod, hogy akármennyire is fájdalmas ez az élmény, a HIV-vel élni mégsem olyan borzalmas. Számomra ez egy tapasztalat, ami rengeteg mindenre megtanított magammal kapcsolatban és segített megbecsülni a saját életemet.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Nyomtatott magazinunk májusi számában egy HIV pozitív olvasónk elkezdte megosztani velünk saját történetét arról, hogyan lett fertőzött és hogyan alakul azóta az élete. Naplójának első fejezetét ide kattintva olvashatod el.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin