Lifestyle

Okosszemüvegekről és emberekről

Napjaink egyik legnépszerűbb technikai újítása az okosszemüveg, így érdemes kicsit utánajárni, miben is változtathatja meg az életünket ez a különleges találmány. Szükségünk lehet rá bármikor is? Hasznos dolog vagy csak pénzkidobás? Mivel lesz könnyebb az életünk, ha smartszemüvegünk van?

guy-glass

 

Az okosszemüveg lényegében egy szemüvegbe épített számítógép, ami plusz információt nyújt a viselője számára, aki rajta keresztül teljesen másképp láthatja a világot. Szem előtt tarthatjuk vele a számunkra fontos dolgokat, mint például a pontos időt, a dátumot, de híreket is olvashatunk, illetve fotókat is készíthetünk vele. Emellett a navigációt is megkönnyítheti vezetéskor. A szemüveg végrehajtja, amit csak szeretnénk, ehhez egész egyszerűen csak egy utasítás szükséges.

Vegyük például az igen népszerű Google Glass-t. A szemüveg lefényképezi, amit éppen nézünk. Ezt már fel is tölthetjük a Facebookra vagy az Instagramra, de ennél több funkcióval is bír. Egyszerűbb számolásokat, átváltásokat is meg lehet csinálni vele, illetve SMS-t is küldhetünk a szemüveggel –a szöveget egészen egyszerűen csak be kell diktálni. Sok hasznos alkalmazást fejlesztettek a szemüvegre, létezik például egy program, ami megjeleníti a kimondott szavakat, így egy hallássérült ember számára nagyban megkönnyítheti a kommunikációt. Van továbbá egy olyan alkalmazás, ami lefordítja a képen szereplő szöveget – ez külföldön nagy hasznunkra lehet. Természetesen eleinte nagyon sok hibával rendelkeztek a szemüvegek. Példának okáért, az akkumulátor élettartama nem volt valami megnyerő. A hangfelismerő sem működött rendesen, így az SMS-ezés értelmetlen beszélgetésekké fajult. Azt viszont nagyobb problémának tartom, hogy ahhoz, hogy kihasználjuk a szemüveg funkcióit, internetre van szükségünk, amit értelemszerűen a zsebünkben megbúvó mobiltelefon fog nyújtani, az adatforgalmunkat és az akkumulátorunkat fogyasztva. De a legfontosabb: személy szerint még nem találkoztam olyan alkalmazással, amiért érdemes lenne 1500 dollárt kiadni egy Google Glass-ért.

 

nieva-16x5-192015

 

Az elmúlt években a technológiának köszönhetően teljesen átalakult az életünk. Ellustultunk, az a nagy helyzet. És majd ha egyszer bevezetik az automata kocsit, már tényleg csak ülünk és meredünk a semmibe – csupán néhány élő szerv fog minket elválasztani a számítógépektől, ami a telefonunkban, óránkban és most már a szemüvegünkben is ott figyel.

 

Szerző: Tóth Zoltán

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin