Hírek

Obama felszólalt országa LMBT ellenes törvényei ellen

Barack Obama utolsó alkalommal járt Angliában mint az Egyesült Államok elnöke. Többek között találkozott II. Erzsébet királynővel, kampányolt azért, hogy az ország az Európai Unióban maradjon, valamint azt is kifejtette, az állami szinteken hozott LMBT ellenes törvényeket vissza kell vonni.

obama-uk

Obama azokra a törvényekre utalt, amelyek többek között Észak-Karolinában és Mississippiben születtek. Ezek „vallási meggyőződésből” korlátozzák az LMBT emberek jogait, diszkriminálják őket, valamint a transz embereknek előírják, hogy a biológiai nemüknek megfelelő mosdót használják.

Az elnök a londoni sajtótájékoztatóján kifejtette, azok az emberek, akik ezeket a törvényeket hozták, nem rossz emberek, de nem ért velük egyet abban, hogy az LMBT emberek jogait korlátozni kellene. „Továbbá azt is gondolom, hogy ezek a törvények rosszak és újra kellene gondolni őket” – mondta. Kitért arra is, hogy az angol kormány figyelmeztette állampolgárait az Államok LMBT ellenes törvényeiről. Elmondta, a melegek is nyugodtan utazzanak az Államokba, hiszen „szokatlan vendégszeretettel” fogják őket várni.

Josh Earnest, a Fehér Ház sajtótitkára az elnök angliai látogatását rögtönzöttnek nevezte, ellentétben azokkal a pletykákkal, hogy a Obama így szeretett volna kampányolni az ország EU-ban maradás mellett. A sajtótitkár emlékeztetett arra is, hogy Barack Obama már négyszer járt az Egyesült Királyságban, Londonban pedig másod ízben vendégeskedik. Josh Earnest azt is reméli, hogy az elnöknek ez nemcsak munka, hanem szórakozás is volt.

Barack Obamának ez volt az utolsó látogatása az Egyesült Királyságban mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hiszen januárban lejár a második elnöki ciklusa is.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin