Hírek

Nemzeti emlékhely lesz a Stonewall

Barack Obama nemzeti emlékhellyé fogja avatni a New York-i Stonewall nevű kocsmát és a Christopher Parkot. Így ezek lesznek az USA első olyan emlékhelyei, amelyek az LMBT jogokkal függnek össze.

Stonewall_Inn_810_500_55_s_c1

Barack Obama amerikai elnök a New York-Pride alkalmából fogja a Stonewall Innt és a Christopher Parkot nemzeti emlékhellyé avatni. Mindkét hely a a ’70-es években kialakult melegjogi mozgalmak központi helyszíne volt. A Stonewall egy biztonságos, melegbarát hely volt, innen indult maga a mozgalom is, mivel itt tudtak a melegek összegyűlni egy olyan időben, amelyben félelemben éltek, viccek tárgyai voltak és gyakran támadások áldozataivá váltak.

Obama már a beiktatási beszédében utalt az 1969-es rendőrségi razziára, valamint arra is, hogy az Amerikai Egyesült Államok jó úton halad afelé, hogy az egész nemzet elfogadja a házassági egyenlőséget. A Stonewall és a Christopher Park felavatásával végül is elnöki hivatalát keretezi. S jól látszik, hogy továbbra is kiáll az LMBT-jogok mellett.

A ’70-es évek melegjogi mozgalmáról most forgat minisorozatot az ABC, amelynek munkálataiban az egyik központi aktivista, Cleve Jones is aktívan részt vesz.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin