Kultúra

Mozi a Magic Mirror sátorban – Sziget 2015

A Magic Mirror sátor idén sem csak a buliról szól. A szervezők minden évben igyekeznek előadásokkal, beszélgetésekkel és filmvetítésekkel is kedveskedni a Sziget közönségének. Így lesz ez most is. Augusztus 12. és 16. között minden nap 17 órakor kezdődnek majd a vetítések. A filmeket vendégek is kísérik, akik mondanak pár szót róluk. Ahogy a sátor minden programja, a vetítések is 18 éven felülieknek szólnak!

Dyke Hard
Északi agymenés, a legjobb értelemben.

Augusztus 12. DYKE HARD (rendező: Bitte Anderson, 2014, svéd, 90 perc)

A tavalyi év kétségtelenül legelborultabb filmje egy leszbikus rockbanda nem mindennapi kalandjait feldolgozó, igazi B-film, a lehető legpozitívabb értelemben. Vannak benne robotok, nindzsák, szellemek, egy thai bokszoló, visszabeszélő kaja, és még sorolhatnám. A horrortól a sci-fiig minden zsáner képviselteti magát ebben a svéd agymenésben, amit ha a Titanic-on véletlenül elkerültetek, most semmiképpen ne hagyjatok ki!

A San Crsitóbal című film is Teddy-díjas
San Cristóbal (Teddy)

Augusztus 13. TEDDY SHORTS

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon minden évben kiosztják a Teddy-díjakat is, többek között a legjobb rövidfilm kategóriában. A csütörtöki program részeként a 2015-ben indult rövidfilmekből láthattok válogatást.

Luigi & Vicenzo (Outview)
Luigi & Vicenzo (Outview)

Augusztus 14. OUTVIEW ATHENS

A 2012 óta megrendezett athéni Outview meleg filmfesztivál igazgatója, Maria Cyber saját maga hozza el nekünk a tavalyi fesztivál legjobb alkotásait.

Shyness Is Nice (Xposed
Shyness Is Nice (Xposed)

Augusztus 15. XPOSED

A berlini illetőségű Xposed filmfesztivál szintén a meleg filmek fellegvára: immár tizedik alkalommal mutatják be a német közönségnek a legfrissebb alkotásokat ebben a témában. Bart Summit fesztiváligazgató kíséretében a legutóbbi fesztivál programjából kapunk ízelítőt.

Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák
Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák

Augusztus 16. MELEG FÉRFIAK HIDEG DIKTATÚRÁK (rendező: Takács Mária, 2015, magyar, 100 perc)

Takács Mária és a Meleg szemmel stábja nagy fába vágta a fejszéjét: filmet szerettek volna készíteni a magyar meleg történelemről. Pontosabban arról, milyen volt a Kádár-korszakban, a rendszerváltás előtt melegnek lenni Magyarországon. Az interjúkkal és újrajátszott jelenetekkel operáló dokumentumfilm nem rejti véka alá, hogy a jelen politikai légköréről is megvan a véleménye.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin