Hírek

Mostantól tilos kedvező színben feltüntetni a melegeket az egyiptomi médiában

Az egyiptomi kormány hajtóvadászatot indított az LMBTQ emberek ellen. Ennek részeként most megtiltották, hogy a közösség tagjai kedvező színben jelenjenek meg a média tudósításaiban, “semmi jót” nem lehet írni róluk a jövőben.

 

 

Az egész a libanoni Mashrou’ Leila koncertjével indult, ahol a tömegben több szivárványzászló is feltűnt. Az eset óriási felháborodást váltott ki, összesen hét embert tartóztattak le a fellépést követően. A szeptember 22-i koncert után azonban a kormány hajtóvadászatot indított, mára összesen további 57 embert tartóztattak le, akikről azt gyanítják, hogy melegek, vagy pedig hogy támogatják őket.

A kormány most megtiltotta a médiának “a homoszexualitás terjesztését és reklámozását”.

“Tilos a homoszexuálisok megjelenítése bármilyen médiafelületen, legyen az elektronikus vagy nyomtatott sajtó, rádió vagy televízió. Kivételt képeznek azok, akik beismerik bűnös életvitelüket és megbánják azt.”

A rendelet az újonnan alakult médiafelügyeleti tanácstól érkezett, aminek vezetőjét az elnök nevezi ki. A tanács szerint a homoszexualitás “ördögi betegség”, amit gyökerestől ki kell irtani. “A médiának fel kell hívnia a figyelmet erre a veszélyre, és tárgyilagosan, tudományos alapon kell beszélnie róla, hogy rávilágítson a probléma nagyságára, ne pedig ünnepelje azt.”

“Nincs olyan tárgyilagos vagy tudományos alap, ami igazolná ártatlan emberek bebörtönzését pusztán orientációjuk miatt. Az elnyomás nem fogja a melegeket heteroszexuálissá változtatni. Egyiptomnak azonnal fel kell hagynia egy kirekesztett csoport szégyenletes zaklatásával egy zászlólengetésre hivatozva” – mondta Sarah Leah Whitson, a Human Rights Watch jogvédő szervezet regionális igazgatója.

Érdemes megjegyezni, hogy miközben a kormány homofób intézkedéseket léptet életbe, korábban éppen az ország főmuftija volt az, aki felemelte a szavát a melegek bántalmazása és önkényes elítélése ellen.

“Ha a homoszexualitást bűnös dologként tartjuk is számon, senkinek nincs joga miatta bántalmazni a másikat. Minden emberi élet egyformán szent és sérthetetlen. Nem ítélkezhetünk ilyen önkényesen.”

 

Previous post

Ausztrál lelkész-politikus: A melegek saját köztársaságot fognak kikiáltani maguknak

Next post

Bollywoodi filmek egy hétig a Puskin moziban