Kultúra

Minden egyformán pop

A pop art eddigi legátfogóbb hazai bemutatására vállalkozott a Ludwig Múzeum a Ludwig Goes Pop + The East Side Story című kiállításával, melyben egymás mellé állítja a ma ismét hatalmas érdeklődésnek örvendő műfaj amerikai, nyugat-európai és a volt keleti blokkban alkotó művészeinek több, mint 200 alkotását.

© GLÓDI Balázs / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattára

A két kiállítási szinten felvonultatott tárlaton nemcsak a pop art emblematikus alkotóitól – Andy Warholtól, Claes Oldenburgtól, Jasper Johnstól vagy a Beatles Sgt. Pepper’s albumának borítóját is jegyző Peter Blake-től – láthatnak eddig Magyarországon be nem mutatott, monumentális műveket a látogatók. A kiállítási anyag igazi különlegessége, hogy a nyugati tendenciákkal párhuzamosan, egyenrangú szereplőként mutat be kelet-közép-európai műveket, párbeszédet kezdeményezve a két csoport között.

© GLÓDI Balázs / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattára

Az ötvenes évek végétől egyre többek által művelt pop art szakított az absztrakt művészettel, a figurális ábrázolást, a hétköznapi tárgyak újraértelmezését helyezve a középpontba. Így lett a leveskonzervből – itthon unikumos vagy Oázis üdítős üvegből, esetleg miskakancsóból –, az óriásira nagyított telefonkagylóból vagy a bulvárlapok képeiből készült szitanyomatokból műalkotás. Míg a pop nyugaton a fogyasztói társadalom kritikájának eszköze volt, addig keleten inkább a politikai állásfoglalás, a rendszerkritika, a szabadságvágy kifejezésének egyik kellékeként került a művészek – meglepően sokak – eszköztárába.

© NÉMETH Dániel Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Adattára

A január 3-ig látogatható kiállítás nemcsak rendkívül színes, de monumentális is. Ahogy az első látogatók egyike megjegyezte: „egészen más ezeket a hatalmas műveket élőben látni, mint a monitoron vagy albumokban”. Az impozáns méretű nyomatok és installációk közül külön említést érdemel Claes Oldenburg két alkotása: a Mouse Museum című installáció 385, a Ray Gun Wing című munka pedig 258 tárgyat tartalmaz, bejárható, önálló kiállításként, míg formájuk csak a harmadik emeletről figyelhető meg.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin