Utazás

Melegfesztiválok – spanyol módra

Habár a tavasz még alig bontogatja a szirmait, már most érdemes elkezdeni a nyári programok tervezését: lefoglalni a repülőjegyet és a szállást, és kiválasztani, milyen hely lenne a legideálisabb a pihenésre és az önfeledt szórakozásra. Spanyolország számos városában tartanak pride-ot, de a melegfesztiválok – amelyek kevésbé az aktivizmusról és sokkal inkább a féktelen bulizásról szólnak – is jelentős helyet foglalnak el az ország turisztikai palettáján.

1spanyol

Ha időrendi sorrendben haladunk, akkor elsőként a május 1. és 15. között megrendezésre kerülő Maspalomas Pride-ot kell megemlítenünk. A Gran Canaría szigetén található város az európai meleg élet egyik központja. A rendezvény első hetében kulturális programokkal, míg a második felében óriási partisorozattal várják a vendégeket a Playa del Inglés nevű strandon található Yumbo Centerben. A tavalyi beszámolók szerint a legnépszerűbb programok a leszbikus, illetve meleg résztvevők számára külön megtartott medencés bulik, valamint a 100 000 főt számláló felvonulás voltak.

A következő spanyol pride ugyancsak egy szigeten, Ibizán lesz június 6-tól 12-ig. Ibizát nem kell bemutatni senkinek, ha bulizásról van szó: a világ neves DJ-i évről évre megtisztelik jelenlétükkel a szigetet, hogy egyetlen éjszaka se múlhasson el dübörgő ritmusok nélkül. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legnépszerűbb spanyol és nemzetközi meleg partisorozatok is kitelepülnek erre a hétre: tavaly Madridból, Londonból, Milánóból és Tel Avivból érkeztek a fellépők.

A Barcelonától nem messze található Sitges városa igazi melegparadicsom, ahová mindenkinek muszáj ellátogatnia, aki egy igazán fantasztikus fesztiválra vágyik. A június 16-tól 20-ig tartó esemény kétségkívül az egyik legszínesebb és legfelszabadultabb rendezvény a felsoroltak közül: habpartik, tematikus estek, fétis- és retro bulik várják az ide látogatókat – és akkor a tenger közelségét, a város ősi szépségét és a tökéletes testű mediterrán srácokat még nem is említettük.

2spanyol

Ha Sitges, ez a tengerparti üdülőváros mégsem elégíteni ki az éhségünket, akkor ajánlott a részben párhuzamosan (június 18-28. között) zajló Barcelona Pride-on is eltölteni néhány napot. A kultúrára szomjazók már június 12-én részt vehetnek a Barcelonai Meleg Férfikórus első nagy jótékonysági koncertjén, ami a pride egyik előkészítő eseménye. A tíznapos fesztiválon az egész város megmozdul: „Büszkeség Kártyánkkal” számos helyen kedvezményeket kaphatunk; beszélgetéseken, színielőadásokon és tematikus sétákon vehetünk részt, és persze a nappali programok mellett az éjszakák is izgalmasnak ígérkeznek. Meztelen- és szexpartikból szinte minden napra jut egy, de megválasztják Mr. Pride-ot is. Ha pedig végképp lemerültek a tartalékaink, kellemes feltöltődést nyújthat a város számos szaunájának egyike. Érdekesség, hogy magára a felvonulásra csak egy héttel később, július 9-én kerül sor.

Barcelona örök riválisa, Madrid június 29-től július 3-ig pompázik majd szivárványszínben. Habár a spanyol főváros talán kevésbé kedvelt úticél a turisták körében, a „Mado” (Madrid Orgullo – Madrid Pride) mégis százezreket vonz a városba: tavaly több, mint egymillióan vonultak végig az utcákon a felvonulás alkalmával. A madridi program ugyan kicsit szerényebb, viszont legalább annyira változatos: a Chueca nevű melegnegyedben tartott féktelen bulik mellett a családcentrikusság, valamint a külföldiek minél szívélyesebb elkalauzolása a városban már tavaly is fontos szempont volt a szervezők szemében, ezért ilyen tematikus programokat is szerveztek.

4spanyol

A sűrű június után szinte eseménytelen július, majd ismét bulikkal teli augusztus következik. A nyár utolsó hónapját a Circuit Festival barcelonai kiadása indítja (augusztus 2-14.), amely már évek óta az egyik legnépszerűbb melegfesztivál Európában. Ezen pedig nincs is mit csodálkoznunk, hiszen ki ne szeretne részt venni a kontinens legnagyobb medencés buliján? Ezzel párhuzamosan (augusztus 11-15. között) zajlik majd az ibizai Magico Festival, ami a szervezők szerint a sziget varázslatos titkokat rejtő régi utcácskáiról kapta a nevét. Tavaly Conchita Wurst volt a díszvendégük, az idei bejelentése azonban még várat magára. Ezután a Circuit Festival augusztus 18-tól három napra Ibizára költözik, ahol még egyszer megmutatják közönségüknek, hogy kell igazán jó szabadtéri bulit csinálni.

A nyár zárásaként pedig egy kevésbé ismert, de annál jobb pride-ot, Benidorm fesztiválját ajánljuk a figyelmetekbe. A Costa Blancán fekvő városba szeptember 5. és 11. között érdemes ellátogatni, ahol az idei pride szlogenje a „Fun Friendly Flirty.” Benidorm azoknak is ideális lehet, akik szeretik a tengert, de nem vágynak egy olyan nyüzsgő üdülőhelyre, mint Sitges, és szeretnének részt venni egy jó hangulatú parádén, de nem vonzza őket a hatalmas barcelonai vagy madridi tömeg.

Szij Barbara

További információk:

http://www.gaypridemaspalomas.com/ http://www.circuitfestival.net/

Domain Default page

Parallels is a worldwide leader in virtualization and automation software that optimizes computing for consumers, businesses, and Cloud services providers across all major hardware, operating systems, and virtualization platforms. For the Cloud, Parallels automation and virtualization software enables cloud services providers to rapidly and profitably deliver the widest range of cloud services that small businesses want and need.

http://www.gaysitgespride.com/

http://www.pridebarcelona.org/ http://madridorgullo.es/ http://www.magicofestival.com/

http://www.benidormpride.com/

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin