Kultúra

Meleg író nyerte a Man Booker-díjat

A nyíltan meleg Marlon James az első jamaicai író, aki elnyerte a neves brit elismerést.

marlon-1_640x345_acf_cropped
Fotó: Eamonn M. McCormack/Getty Images

A zsűri által legjobbnak ítélt regény az A Brief History of Seven Killings (Hét gyilkosság rövid története) címet viseli. A történet a Bob Marley ellen 1976-ban elkövetett gyilkossági kísérlet körüli eseményekkel indul, és a ’70-es évek Kingstonjától a ’80-as évek New Yorkján át a ’90-es évekre radikális változásokon áteső Jamaicáig ível.

Michael Wood, a zsűri elnöke szerint egyértelműen ez volt a legizgalmasabb könyv a versenyzők szűkített listáján. A csaknem 700 oldalas monumentális művet így jellemezte: „tele van meglepetésekkel, erőszakkal és káromkodással.” 

Marlon James elmondása szerint alig hiszi el, hogy nyert; a díjat édesapjának ajánlotta, akinek irodalmi érzékenységét köszönheti. Korábbi interjúkban természetesen előkerült a kérdés, hogy milyen volt Jamaicában melegként felnőni, és hogy mennyire azonosult a regény meleg karakterével, Weeperrel. „Nem tudom, hogy mennyire vittem bele saját magamat” – mondta a Telegraph-nak. – „De nagyon fontos volt, hogy legyenek meleg karakterek a könyvben, mert ezzel is rá akartam mutatni a Jamaicában jellemző képmutatásra.”

marlon-3
A díjat Camilla cornwalli hercegné adta át. Fotó: Eamonn M. McCormack/Getty Images

Az újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogy azért hagyta-e ott a hazáját, hogy nagyobb felfedezéseket tegyen szexuális téren. „Nem annyira a felfedezés hajtott. Inkább az egyszerű dolgok utáni vágy: hogy egy napon azért szeretnék végigsétálni az utcán kéz a kézben a kedvesemmel. Amikor az ember egy homofób országban nő fel, az olyan, mintha egy puskaporos hordón ülne.” 

 

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin