Lifestyle

Megtalálták a HIV vírus eredetét

Az első, HIV-vel fertőzött embert az orvostudomány 1959-ben a mai Kongói Demokratikus Köztársaságban (egykori Zaire) diagnosztizálta, arra azonban csak most derült fény, hogy körülbelül mikor lehetett az a pont, amikor állatról áttevődött az emberi fajra.

Az University of Oxford kutatói szerint nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a HIV az 1920-as években kezdett embereken is terjedni Kinshasa, Kongó fővárosában. Kevesen tudják, hogy a HIV-nek több alfaja van, de ezek közül csak egy az, amelyik ma felelős a globális betegségért. A HIV az elmúlt évtizedekben többször mutálódott, de nyomott hagyott maga után, így visszavezethetővé váltak a gyökerei, korai terjedésének mértéke és sebessége.

A korabeli Kinshasa egy rendkívül gyorsan növekvő város volt, ahol rengeteg gyerek született és a vérfertőzés útján terjedő betegségek is hihetetlen mód elszaporodtak. Így a HIV is, de csak ott, abban a közösségben. Az ország 1960-as függetlenné válása, az országokon és földrészeken átívelő utazások könnyebb elérhetősége aztán a vírus előtt is felnyitotta a határokat” – olvasható a kutatólabor dolgozatában.

forrás: Pinknews.co.uk

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin