Életmód

„Megérdemlik a barátaid, a családod, hogy őszinte legyél velük” – Interjú Czeróczki Mórral

Egy fiatal vidéki srác, aki az éneklés, a zene és a filmművészet útjára keveredett, pedig a családjában nem jellemző a művészeti vonal. Ebben a hónapban Czeróczki Mórral beszélgettünk.

Hogy jött az éneklés?
Nem tudom, talán ösztönből. A szüleimnek régen Disney boltja volt és így szinte az összes klasszikus mese megvolt nekünk videókazettán és állandóan azokat néztem és a dalokat énekeltem. A szüleimnek ez feltűnt, és ekkor döntöttek úgy, hogy beíratnak zeneoviba. Onnan már egyenes út vezetett Ceglédre a zenetagozatos általános iskolába, majd onnan Kecskemétre az ének-zenei gimibe. Zongoráztam is 3 évig, de a mellette párhuzamos kosárlabdázásban szerzett sérülések miatt azt nem tudtam folytatni. Ezután énekkaros lettem, amit nagyon élveztem, főleg a külföldi fellépéseket. Több énekversenyen is részt vettem. Úgy 16 éves voltam, amikor egy barátnőm felkért, hogy duettben induljak vele egy versenyen. A versenyről jobb, hogy nem maradt fenn felvétel, de a döntősökből alakult egy csapat, akik a verseny szervezőjével alapítottak egy társulatot. Ezzel a társulattal több, mint 200 fellépést megéltünk és egyikünknek sikerült is kitörni a tévés tehetségkutatóknak köszönhetően. Később csatlakoztam egy vidéki musical társulathoz, akikkel minden évben összeraktunk egy darabot és azzal léptünk fel. Így alakíthattam Ervin Ivánt a Csoportterápiában. Ezzel a társulattal ért a legmeghatározóbb élményem is, amikor az előadás végén állva tapsoltak nekünk; akkor azt a pillanatot megkönnyeztem, annyira megható volt. Ezután váratlanul kaptam egy meghívást egy rock&roll bandába, ahol az énektanárom helyére kellett beállnom. Ezzel a bandával a nővérem lagziján is felléptünk. Sajnos mostanában időszüke miatt kevesebb időm jut az éneklésre.

 

fotó: Major Kata

 

Jól tudom, hogy nem csak az éneklés, hanem a művészet más területei is érdekelnek?
Gimiben kezdtem érdeklődni a média, a filmek iránt. Akkor döntöttem úgy, hogy az éneklés megmarad majd hobbinak, és kitanulok mellette valami olyan szakmát, amivel majd sokat fogok keresni. Ezzel a gondolattal mentem tovább fősulira, aztán most az egyetemet végzem; nemsoká mesterdiplomát tarthatok a kezemben, vágónak készülök.

Családi örökség a művészeti vonal?
Egyáltalán nem. Édesanyám könyvelő, nővérem a sportokban volt erős, azóta tanítónéni lett.

Mennyire volt nehéz elfogadnod önmagad, a melegséged?
Valahol mindig is tudtam, hogy nem vagyok olyan, mint a többi fiú, de úgy kb. gimis koromban tudatosult bennem, hogy miért. Emlékszem, hogy nem esett jól. Az elején nem akartam ezt az egészet. Gondoltam, lesz majd egy szép feleségem, gyerekek, családi ház, kutya (tudod, társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszer). Fájt, hogy ebbe a képbe egyszerűen én nem passzoltam bele. Aztán ahogy ezt szépen lassan kezdtem megérteni és elfogadni, onnantól könnyebb lett. Ma már azt is látom, hogy a család sem egy annyira irreális célkitűzés, csak nem itthon kell nekivágni, hanem ahol van rá lehetőség.

Nyíltan kezeled a melegséged, ez miért fontos szerinted?
Nagyon sokáig bujkáltam. Féltem, hogy máshogy néznek majd rám, főleg azok az emberek, akik a világot jelentik számomra. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség, mert ettől én még ugyanaz az ember vagyok, aki eddig voltam, és aki emiatt nem tud elfogadni, annak talán jobb is, ha nem keresem a társaságát. Eleinte tagadtam, vagy inkább nem mondtam semmit, ha szóba jött valahogy, de ez egy idő után tarthatatlan volt. Szóval, ha valaki rákérdezett, nem köntörfalaztam, kerek-perec megmondtam, hogy igen, meleg vagyok. Az esetek igen kevés százalékában volt negatív reakció, inkább pozitív, vagy aminek még jobban örültem, semleges. Nem ez kell, hogy definiáljon egy embert, ez csak egy tulajdonsága a sok közül. A hozzáállásomon sokat javított a fél év, amit Hollandiában töltöttem erasmusosként. Ég és föld a két országban a melegek megítélése és helyzete. Kint lett két leszbikus barátnőm, akikkel nagyon sok helyre mentem, és megtapasztaltam, milyen teljesen szabadon élni. Remélem, egy nap itthon is eljön ez a szabadság. Az is szerencse, hogy nyitott, művelt emberekkel vagyok körülvéve, akik jól kezelik a melegséget, és csak néha szaladnak bele egy-egy neccesebb kérdésbe vagy kijelentésbe.

 

fotó: Merényi Zita

 

Vidékről származol, vidéken tanultál. Szerinted bármilyen szempontból – karrier, magánélet –  ez jelent valamilyen hátrányt?
Mindenféle szempontból. Sorolhatnám most a különbségeket a főváros és a vidék között, de főleg az emberek és a hozzáállásuk az, ami nagyságrendekkel van lemaradva. Egyelőre én most nem tudom elképzelni az életemet sehol máshol az országban Budapesten kívül. És sokan mások is így vannak ezzel, ezért “menekül” a legtöbb meleg ide, de ez nyilván egy ördögi kör, mert így még kevesebben maradnak vidéken, azaz az emberek egyszerűen nem tudnak hozzászokni, mert nem találkoznak a dologgal. Erre szerintem tökéletes példa az, amikor a nővérem osztálya az ország déli részéről feljött Budapestre osztálykirándulásra  11-12 éves gyerekekkel. Amikor a nővérem megkérdezte, mi volt a legérdekesebb dolog a városban, olyanokat mondtak, hogy először láttak ázsiai származású vagy épp fekete embert. És akkor elgondolkoztam, hogy basszus, tényleg ez van, hogy ezek a gyerekek konkrétan nem láttak még feketét, vagy lányt kék hajjal, vagy épp meleget. És ilyenkor eszembe jut az a sok értetlen szülő, aki állandóan azzal jön, hogy „mit mondok a gyereknek, ha meglát két fiút kézen fogva sétálni?”  Ugyanazt, mint amikor azt kérdezi a gyerek, hogy „annak a lánynak miért barnább a bőre?” Azért, mert ő ilyen. Azért fogják egymás kezét, mert ők egymást szeretik, ennyi. Sajnos valóban ez van, amíg a kétmilliós fővárosunkban előfordulnak ilyen és ehhez hasonló szituációk, addig vidéken nem feltétlenül. Így nem is tudják hova tenni az emberek, ha megtudják rólad. A tudatlanságukból fakadóan rögtön meg is bélyegeznek, amivel nem lehet egyszerű együtt élni, de ha nagy elutasításba ütközöl, lehet, hogy érdemesebb inkább otthagyni azt a közeget, mert megmérgez.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Tervben van egy Youtube-csatorna indítása, aminek már zajlanak az előkészületei. Szeretnék családot, és amíg ez itthon nem lehetséges, addig máshol fogom keresni.

Mit üzennél az olvasóknak?
Légy önmagad! Ne akarj pusztán megfelelésből olyan lenni, amilyen nem vagy. Ha félsz az előbújástól, a megbélyegzéstől, azt sürgősen engedd el, mert a titkolózás bizony felemészt, inkább előbb, mint utóbb. Megérdemlik a barátaid, a családod, hogy őszinte legyél velük. Ha pedig elakadnak az elfogadás útján, segítsd őket türelemmel.

 

Szerző: Bámli Zoltán

 

Hozzászólások

Previous post

10 esküvői fotó az egyenlő házasság jegyében

Next post

Eljegyezte egymást a felnőttfilmes Brent Corrigan és JJ Knight