Egészség

A Manusmentő – Interjú Honti Dániellel, a Movember mozgalom hazai meghonosítójával

Kilenc éve növesztenek egyre többen és többen bajuszt novemberben, a Movember keretében. Honti Dániel, a mozgalom hazai alapítója pedig nem áll meg. MentsManust kezdeményezése egész éves aktivitásokkal fogja felhívni a figyelmet a férfiegészség fontosságára. Hamarosan nyílik a Vöröskereszttel közös Empathy Café. Dani megtalálta a boldogságát, ami kéz a kézben jár a sikerrel: hatással lenni a körülötte levő világra. 

Kilenc éve indítottad el a Movembert Magyarországon. Mi vezérelt? 

2009-ben egy multinál dolgoztam, ahol egy francia kollégám kérdezte: figyelj Dani, van nálatok bajusznövesztés? Hogy mi? Elmesélte, hogy mit hallott Írországból, és megkérdezte, van-e kedvem itthon megcsinálni. Utánanéztem, belevágtam, az elején csak egy körülbelül 80 fős bulinak indult az egész. Aztán elkezdtem foglalkozni önismerettel, és rájöttem, hogy a Movember nemcsak a bajusznövesztésről szól, hanem eszmeiség van mögötte. 23 évig vízilabdáztam, a csapattársaim és a körülöttem lévő férfiak, valamint a saját egészségtudatosságom is a béka feneke alatt volt. Akkor eldöntöttem, hogy ezzel foglalkozni kell. 

Honti Dániel

Miért van az, hogy a magyar férfiak nem foglalkoznak az egészségükkel? 

Ez többszintű megközelítést igényel. A kelet-közép európai férfiaknál a „ne sírjál, nem fáj az” eszméje él – ha valaki sír, akkor nem férfi. Mire felnőnek a fiúk, elfojtanak magukban mindent, azt hiszik, ha valaki érzékeny, akkor kevésbé lesz férfias. Pedig amikor beüt a krach, mondjuk prosztatarákja lesz a férfinak, felmerül a kérdés, ki foglalkozik a férfi lelkével. Hirtelen lesz lelkük a férfiaknak? Előtte hol volt? Előtte is volt a férfinak lelke. De miért nem foglalkozott vele? Úgy gondolom, a férfiaknak férfiúi kötelességük lenne foglalkozniuk az egészségükkel. Főleg Magyarországon, ahol sok esetben még mindig a férfi keres többet egy háztartásban, így egy betegség a család egész struktúrájára kihatással lehet.  

Október elsején rózsaszínbe és kékbe borult a Lánchíd, együtt dolgoztok az Egészség Hídja Összefogással, akik a mellrák ellen küzdenek. Kinek az ötlete volt ez? 

Három éve mantrázom, hogy jó lenne összefogni a nőkkel. Nekem az van a fejemben: egységben az erő. Mindegy a nem, a vallás, az etnikai vagy szexuális hovatartozás, a nemi identitás, az összefogásban van a kulcs: sokkal erősebbek vagyunk így, sokkal könnyebben lehet hírt kovácsolni, hogy összefogott a két nem. Szerintem a Lánchíd is szebb volt rózsaszínben és kékben, mintha csak rózsaszín lett volna. Az kicsit egyoldalú, így pedig megvan a teljes kép. Férfi és nő, yin és yang. Ezúton is köszönet Jó Mariannának és Báródi Editnek, hogy teret engedtek a férfibetegségeknek és együtt dolgozhattunk.  

Milyen eredményeket tudtok felmutatni az elmúlt kilenc évben? 

Az együttműködés az Egészség Hídja Összefogással egy hatalmas mérföldkő. 2015-ben alakult meg a Movember Magyarország Egyesülete, akkor csatlakozott hozzánk a kecskeméti Mercedes gyár, 1100 férfi növesztett bajuszt és a hatásunkra betették az éves egészségügyi programjukba a férfiegészséggel kapcsolatos szűrővizsgálatokat. Prof. Dr. Tenke Péter szerint munkásságunk meglátszik a statisztikai adatokban is. 2016-ban elindítottuk a Prosztata Kommandónkat, cégekhez kitelepülünk egy nagyon kedves nővérrel, aki PSA szűrést végez. A PSA a prosztataspecifikus antigén, amit vérből lehet mérni, ennek a 3 fölötti értéke már további vizsgálatokat követel meg – a teljes képhez három dolog szükséges: rektális vizsgálat, ultrahang, PSA szint. 

Milyen eredményeitek vannak a PSA szűrésekkel? 

1000 felett van a megszűrt férfiak száma; több, mint 20%-uknak magas volt a PSA szintje. És hogy mennyit jelenthet ez a szűrés: Ráckeresztúron 53 férfit szűrtünk meg, kilenc férfinak magas volt a PSA szintje. Négyen elmentek a körzeti főorvoshoz, azóta kettejüket megfigyelés alatt tartják, kettőnek pedig sikerült időben észrevenni a prosztataproblémáját. Megmentettük az életüket.  

Útjára indítottad a MentsManust Mozgalmat is, ami egész éves aktivitásokkal készül a férfiegészség témakörében. Mik a pontos tervek? 

A Prosztata Kommandó szolgáltatásunkra fogunk ráfeküdni: minél több céghez kitelepülni, minél több férfihoz eljutni. A PSA szűrés mellé tudunk nyújtani mentálhigiéniával és táplálkozással kapcsolatos előadásokat. Mindig azt mondom, prevenció – az sokkal olcsóbb és kevésbé fájdalmas, mint amikor már kialakult a probléma. A Movember pedig marad, novemberben bajuszt növesztünk, ez a kiemelt eseményünk.  

A korábbi években rendszeresen híres emberek is növesztettek bajuszt. Idén kik fognak? 

Harsányi Levente, Rippel Ferenc, Bús István, illetve azon dolgozunk, hogy magyar olimpiai bajnokok is mellénk álljanak. Idén a Share for Help applikáció és a közösségi média segítségével újabb innovatív aktivitást tervezünk. November elején megborotválkozom, ezt videóra veszem és kihívom három férfi ismerősömet, akik szintén kihívnak három férfit, akiknek meg kell borotválkozniuk és bajuszt növeszteniük. Ha elérünk 500 videót az alkalmazásban, akkor egy cég bizonyos összeggel támogatni fog minket. Tervben van egy nagy borotválkozós flashmob futóversennyel kiegészítve a Margitszigeten november 4-én és egy záróbuli a hónap végén.  

Benne vagy még egy projektben, ami Empathy Café néven fut. 

Igen, az Empathy Cafénak én vagyok a projektvezetője. A Vöröskereszttel tavaly novemberben csináltunk egy véradással egybekötött PSA szűrést. Később ők egy multitól kaptak egy nagyobb összeget egy kávézó kialakítására, ennek a menedzselésére kértek fel. Az Empathy Café lényege, hogy közösségi teret, egy olyan közeget teremtünk, ahol mindegy, honnan jöttél, milyen vallású vagy, milyen a szexuális hovatartozásod, itt az a lényeg, hogy mindannyian földlakók vagyunk. Egyetlen hosszú asztal lesz, így a vendégek csak egymás mellé vagy egymással szemben tudnak leülni, ami még inkább elindítja az igazi szocializálódást ismeretlenek között. Egyél, igyál, fogyassz egy jó kávét és a fogyasztásod 10%-ával máris támogatod a Vöröskereszt egy projektjét. 

Segítő, támogató programokat hozol létre. Miért? 

Szeretnék nyomot hagyni a világban. Nem az egyéni ego miatt, szerintem egyetlen dolog fontos: legyél boldog. Én ettől vagyok boldog. Mindannyiunkat összeköt egy láthatatlan szál, a nagy mű részei vagyunk. Ha felébredünk, hogy a nagy mű kis fogaskerekekből áll össze és aktiváljuk magunkat, akkor nagy dolgokat érhetünk el. Három évvel ezelőtt azt mondtam, ha törik, ha szakad, egyszer a Lánchíd egyik pillére kék lesz. Ha nem mersz álmodni és lépéseket tenni, sosem tudod meg, mi történhetett volna. Már egy apró tettel is hozzájárulhatunk a nagy műhöz. Átsegítünk az utcán egy idős nénit, ez bearanyozza az ő napját; a boltban rámosolyogunk az eladókra, ők pedig a többi vásárlóra. Elindítunk egy hullámot és ezek a hullámok kellenek ahhoz, hogy a Föld újra egy emberibb hely legyen. 

Politizálás nélkül, a mai magyar közéletben mennyire könnyű a hatásgyakorlás, mennyire fogékonyak az emberek? 

Nem egyszerű, de 23 évig vízilabdáztam, bennem van a harcos, szeretem a kihívásokat. Úgy érzem, segítek a társadalomnak, olyan ötletekkel, amik az együttélést segítik. Az október elsejei rendezvényen kint volt Prof. Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója, és látszott, hogy nagyon örül a kezdeményezésünknek. Tudjuk, az egészségügy olyan, amilyen, de ha a megelőzés irányába tudunk elindulni, akkor terhet veszünk le az egészségügyi dolgozók vállairól, és egy egészséges társadalomban sokkal jobb élni. 

Mivel a Movember és a MentsManust is non-profit tevékenységek, Dániel megalapította a le’Gent Cosmeticset, ami egy organikus összetevőkkel rendelkező arcápolási márka igényes férfiaknak. A termékek nem tartalmaznak parabént, parafint, allergént, színezéket és GMO mentesek. Így a márka mögött húzódó eszmeiség csakugyan támogatja mindkét tevékenységet és a tudatos életszemléletet. Arra próbál rávilágítani, hogy az egészség nem magától értetődő, foglalkozni kell vele már fiatalkortól, hogy időskorban élvezhessük a belefektetett odafigyelés gyümölcsét. 

Zsebedits Patrik

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin