Hírek

Madrid Pride 2015 – egy szerkesztőnk szemével

A hivatalosan Orgullo (Büszkeség) névre hallgató, de Mado becenéven is futó Madrid Pride Európa legnagyobb pride fesztiválja, amelyre évente körülbelül kétmillióan látogatnak el a világ minden tájáról. Szerkesztőségünk egyik tagja abban a szerencsés helyzetben volt, hogy részt vehetett ezen a nagyszabású és hihetetlenül jó hangulatú eseményen. 

IMG_0937

Mint a legtöbb pride esetében, természetesen Madridban sem csupán a felvonulásról szólt a rendezvény: egy héten át mindenféle izgalmas programok – fotókiállítás, gyerekprogramok, magassarkús futóverseny, valamint állatvédelemre gyűjtő jótékonysági piac – várták a látogatókat, és estéről estére fergeteges bulik készítették elő a végső nagy parádét. A pride hetére az egész város szivárványba borult: a különböző állami hivatalok, valamint a kis üzletek mellett számos világcég – pl. McDonald’s, KFC, Dunkin’ Donuts, YSL – is jelezte támogatását az LMBT közösség felé.

A madridi városháza
A madridi városháza
A régi Királyi Postahivatal
A régi Királyi Postahivatal

IMG_0924

IMG_0963

IMG_0981

A szombati felvonuláson több millióan vesznek részt minden évben – érdemes belegondolni, hogy vajon mekkora tömeget fog vonzani a 2017-es World Pride, amelyet Madrid rendez majd. Az Atocha pályaudvartól a Plaza de Colónig – azaz a Kolumbusz térig – húzódó útvonal körülbelül 2 km hosszú, és a helyi klímára való tekintettel természetesen kora este kezdett gyülekezni a tömeg. A 18:30-kor induló menet élén különböző szervezetek és politikusok csoportja vonult; nem volt olyan parlamenti párt, amelyik ne képviseltette volna magát.

A gyülekező tömeg a pályaudvar előtt
A gyülekező tömeg a pályaudvar előtt

Az utánuk következő  érdekvédelmi szervezetek képviselői különféle transzparensekkel – Stop Homophobia, Gay OK! – készültek az eseményre; őket dobosok, táncosok és rezesbanda kísérte. Az elfogadásra buzdító feliratok mellett az amerikai házassági egyenlőséget is ünnepelték a felvonulók, valamint arról is többször megemlékeztek a pride folyamán, hogy Spanyolországban tíz éve házasodhatnak az azonos nemű párok.

Egy transznemű személyeket támogató szervezet
Egy transznemű személyeket támogató szervezet tagjai
IMG_1042
„Légy önmagad!”
IMG_1062
„Son nuestros hijos” – „Ők a mi gyerekeink” – egy családi szervezet
Az amerikai házassági egyenlőséget is ünnepelték
Az amerikai házassági egyenlőséget is ünnepelték

Nemcsak a 41 fokos tikkasztó hőség, de a hangulat miatt is igazi nyári karnevál a Madrid Pride: sokak szerint ez Európa legkevésbé „meleg” pride eseménye, ami abból adódik, hogy bár hangsúlyosak az LMBT közösség problémái, de a parádén az egész város egy hatalmas közösségként bulizik együtt. A több órás felvonulást sokan az útvonal mentén található parkokban piknikezve várták be: a fák árnyékában baráti társaságok és családok figyelték mosolyogva a menetet.

IMG_1036

Az esti parti kilenc körül indult be, amikor elindultak a kamionok, fedélzetükön a mindenféle korosztályból összegyűlt bulizókkal. A legnagyobb attrakció egyértelműen a WE Party, illetve a Mágico Festival kamionján táncoló, válogatott férfiak csoportja volt: a tökéletes testű latin félistenek között mindenki kiszúrhatott magának egy – vagy épp több – kedvére való srácot. A felvonulást követően a résztvevők Madrid meleg negyede, a Chueca felé vették az irányt, ahol a kis utcákon óriási tömeg hömpölygött és hajnalig folytatódott a felhőtlen ünneplés.

IMG_1105

IMG_1171

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin