Kultúra

LMBT-karakterrel bővülhet a legújabb Star Wars-film

A Star Wars filmcsaládot éveken át rendszeresen támadták, amiért történetei középpontjában elsősorban fehér, heteroszexuális férfiak szerepelnek. A világ ennél bizony jóval színesebb.

Megfogadva az építő kritikát, a Disney és a Lucasfilm Az ébredő erő, valamint a Zsivány egyes forgatókönyvénél és szereplőválogatásánál már törekedett a sokoldalúságra. Női, valamint ázsiai és fekete férfi fő- és mellékszereplőkkel találkozhatunk, a következő nyitás pedig úgy tűnik az LMBT-közösség irányába lesz – ahogy azt a Star Trek is tette legutóbb.

Screenrant szerint ez a nyitás hamarosan, az idén decemberben a mozikba érkező nyolcadik részben következik be. Itt tűnik majd fel először Laura Dern, aki Amilyn Holdót alakítja. Ez a karakter szerepel egy most megjelent könyvben, amit Claudia Gray írt Leia hercegnőről. Ebben feltűnik Laura Dern karaktere is és van benne egy jelenet, amiben a két nő az esetleges fajok közötti párkapcsolatról beszélget.

Itt Holdo sorolja, hogy milyen fajok jöhetnének szóba nála, mire Leia megjegyzi, hogy ő inkább maradna az embereknél, azokon belül is a férfiaknál, amire Holdo azt válaszolja, hogy az túlságosan leszűkíti a lehetőségeket.

Ebből a mondatból következtet most mindenki arra, hogy a következő Star Wars-filmben valószínűleg lesz valamilyen utalás Amilyn Holdo szexuális identitására, amivel ő lehet az első nyíltan az LMBT-közösségbe tartozó szereplő ebben a messzi-messzi galaxisban.

Forrás: Index

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin