Hírek

Leragasztották a melegbarát helyeket jelölő matricákat Szegeden

Szivárvány-hetet tartottak Szegeden, amelynek keretében több szórakozóhely, mozi és étterem is csatlakozott azon kezdeményezéshez, hogy LMBT-barát hely legyen. Ezt mindegyik intézmény egy-egy matrica kihelyezésével jelez, amelyet a hét nyitónapján, április 4-én mutattak be. A szegedma.hu arról számolt be, hogy a Konzervatív Hallgatók Szövetségének tagjai ezeket a matricákat tiltakozásuk jeleként leragasztották.

konzervativ_hallgatok_fb
Forrás: szegedma.hu

A Szivárvány-hét keretében április negyedikén több szegedi intézmény is kinyilvánította, hogy náluk nem érhet senkit sem atrocitás nemi identitása miatt. A Biztonságos tereket szivárványos matricákkal jelölték, amelyeket a napokban a Konzervatív Hallgatók Szövetségének helyi tagjai áthúzott 1968-as matricákkal ragasztottak át. A rendezvényt első alkalommal rendezte meg a Szegedi LMBT Közösségért Egyesület, kezdeményezésükhöz az önkormányzat, cégek és civil szervezetek is csatlakoztak.

Szegeden nem ez az első eset, hogy az LMBT-közösség ellen tiltakozzanak. A Szivárvány-héten a Jobbik Ifjúsági Tagozata tüntetett a „szivárvány propaganda” ellen. Szerintük csak figyelemelterelésként rendezték meg a Szivárvány-hetet, hogy a szegediek ne a város fontosabb kérdéseivel foglalkozzanak.

A Konzervatív Hallgatók Szövetségét nemrégen alapították, az elnökével a Magyar Hírlap készített interjút. Ebben László Balázs elmondta, a liberalizmus ellene szerveződnek, közben kiállnak a nemzettudat és a keresztény értékrend mellett. A szegedma.hu úgy tudja, hogy a Budapestről indult szervezet már több vidéki városban is megjelent, de a szegedi ág inkább közelít a szélsőjobbhoz, mint a konzervatívokhoz. A lap úgy tudja, az egyik tag korábban a Jobbik színeiben indult Szolnokon a képviselőválasztáson, de nem került be a városi testületbe.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin