Hírek

A lengyel videós pár harcát a homofóbia ellen egy helyi popsztár is támogatja

A videóival reflektorfénybe került pár eltökélt a lengyel homofóbiával szemben. Ebben már egy helyi popsztár segítségére is számíthatnak.

 

Akik lemaradtak volna korábban, azoknak röviden az előzményekről: Egy lengyel tévés újságíró és párja a Balti-tengernél ünnepelték hét éves évfordulójukat. Készítettek egy coming-out videót a Roxette új dalával, amit a barátaiknak szántak, csakhogy a kisfilm eljutott a Roxette-hez is, akik rögtön ki is posztolták Facebookjukra. Ezután pedig nem csak a barátok, hanem az egész világ megtudta, hogy ők egy párt alkotnak. Kétmillió lájk és a nemzetközi reflektorfény után a hazai média is felkapta a hírt, ekkortól viszont elkezdték elárasztani a homofób hozzászólások a videót. Ezek hangvétele sokkal durvább, mint amit várnánk, Lengyelország meglehetősen elutasító LMBT-kérdésben. Az életveszélyes fenyegetések megviselték a párt, idővel azonban összeszedték magukat, és úgy döntöttek, nem hagyják szó nélkül a lengyel homofóbiát.

Bár nem akartak több videót készíteni, a helyi közvélemény formálásához szükségesnek érezték, hogy egy hazai dalt is válasszanak. A lassan negyven éve popsztár lengyel Beata Kozidrak egyik számára esett a választás, nem véletlenül amiatt, hogy az énekesnő magánemberként régóta az LMBT-jogok támogatója.

 

 

Az új videót az énekesnő is megosztotta, az erősen homofób közegben a reakció persze nem is maradt el –  a lengyel honlapokon a homofób kommentelők durván nekiestek az énekesnőnek és a rajongóinak.

A lengyel homofóbia az egyik legnagyobb Európában, és akkora méreteket ölt, hogy az Amnesty International cselekvésre szólította fel a kormányt az LMBT-közösséget éves szinten ért több száz  gyűlöletbűncselekmény miatt. És mielőtt félreértenénk, ez még azelőtt történt, hogy a Kaczynski-félé (még durvábban) homofób Jog és Igazságosság párt hatalomra került volna. (PinkNews)

 

Previous post

Januárban különleges Harry Potter-koncert Budapesten

Next post

Egy keresztény vidámpark "visszavette" a melegektől a szivárványt